Hangos a helyi és az országos sajtó a baloldaltól és a Fidesztől, hogy kiderüljön: melyik oldal vágyik a legkevésbé rasszista címre. A Mi Hazánk Mozgalom képviselőire hetente aggasztják rá a rasszista bélyeget, így mi nem vettünk részt az eddigi hisztérikus bulvárban.
Mi inkább foglalkozunk a helyi költségvetéssel, a parkolási maffiával vagy közbiztonsággal. Nem vagyunk kíváncsiak arra, hogy ki mit mond részegen.
A tegnapi napon lezajlott ülésen sem kívántam hozzáadni a cirkuszhoz, azonban meg kell szólalnom, miután a Fidesz két olyan cigány származású embert is meghívott, akiknek a jelenléte igencsak aggasztó és visszás volt. Az nem kérdés, hogy a meghívásuknak csak az volt az oka, hogy felhasználják őket egyfajta „kvóta emberekként”, nem pedig az erkölcsi iránymutatás. Azt elfelejtették megemlíteni, hogy mind a két embert bűncselekménnyel gyanúsították meg.
Aba-Horváth István, aki büszkén emelte ki, hogy a legnagyobb cigánynak járó ranggal van itt, vagyis a Magyarországi Romák Országos Önkormányzata vezetőjeként békére és szeretetre szólított fel mindenkit. Azonban gazdasági tanácsokat is adhatott volna, mivel költségvetési csalással gyanúsították őt és több társát. A gyanú szerint indokolatlanul nagy összeget számolt el irodabérleti díjként. Ezt persze visszautasította, a vallomást is megtagadta.
Őt követte a józsefvárosi Tar József, aki a Fidesz színeiben indult a legutolsó önkormányzati választáson és a Szőke István Labdarúgó Akadémiát vezeti. Ez a sportegyesület 2024-ben állami támogatásból, közpénzeket felhasználva vásárolt egy Tesla Model S-t, amely jócskán kimeríti ismét a költségvetési csalás fogalmát.
Aba-Horváth István és Tar József is erkölcstelen alakoknak minősülnek a Mi Hazánk Mozgalom szemében. Őket küldte a Fidesz, hogy képviseljék a magyarországi cigányokat és iránymutatást nyújtsanak a polgároknak.
Szecsődi Patrik, a Mi Hazánk újbudai önkormányzati képviselője