A Magyar Posta hosszú évek óta az összeomlás szélén táncol, azoknak az elhivatott, sok évtizede ott dolgozó postásnak köszönhető, hogy egyáltalán még működik, kik hivatásként tekintenek munkájukra. Ennek ellenére óriási az emberhiány, nagy a cserélődés, a fiatalabbak vagy az újak néhány hónap után elhagyják a postát, ami nem is csoda, hiszen a fizetés lényegében a minimálbérrel vetekszik. A vezetés egyfajta mérgező légkört teremtve állandó, teljesíthetetlen értékesítési elvárásokkal nyomasztja az alkalmazottakat. A folyamatos összevonások, trükközések miatt egy ember gyakorlatilag 2-3 kolléga munkáját kénytelen elvégezni.

Ennek ellenére sajnos a szakszervezetiség, a postai munkavállalói érdekképviselet irányába nem túl magas az érdeklődés, teljes apátia uralkodik a postások körében. Ennek oka, hogy a dolgozók úgy látják, a szakszervezetek (csekély kivételtől eltekintve) anyagi és minden más értelemben is függnek a posta vezetésétől, így nem is várnak tőlük érdemi, valós érdekvédelmet.

A Mi Hazánk szerint ezt gyökeresen kell megváltoztatni. A magyar államnak kötelessége az olyan jogszabályi környezet megalkotása, amely friss levegőt hoz az áporodott évtizedek után. Mi egy olyan anyagi és jogi alapot akarunk, amely a szakszervezetek működését függetleníti a közvetlen felső vezetéstől, így logikusan elvárható lenne, hogy bátrabban küzdjenek a postások jogaiért. Egyúttal kifejezzük szándékunkat, hogy minden, a postásokért tenni akaró szakszervezetet partnernek tekintünk, és pártpolitikai preferenciától függetlenül szeretnénk velük közösen dolgozni. Itt az ideje az összefogásnak, mi ennek szellemében nyújtjuk kezünket!

Lantos János, Mi Hazánk Munkaügyi Kabinet elnök

X