Társadalmi vita a közösségi médiában, 15. rész

Egyetért-e azzal, hogy meg kellene tagadni az egészségügyben a nem életmentő orvosi beavatkozásokat az úgynevezett potyautasoktól, akik úgy veszik igénybe az ellátást, hogy év(tized)ek óta nem fizetnek semmilyen tb-hozzájárulást?

Magyarországon az egészségügy finanszírozása katasztrofális állapotban van, ennek egyik oka a potyautasok magas száma, akik mégis ugyanolyan ellátást kapnak, mint az egészségügyi járulékot tisztességesen fizetők. Hazánkban 1 eltartottra 0,7 befizető jut, míg 1975-ben még 1,7 jutott, és ezt a változást azóta egyik kormány sem orvosolta, így az összeomlás nemcsak a nyugdíjrendszert fenyegeti, hanem az egészségügyet is. A közelmúltban volt olyan hónap, amikor félmillióan vették igénybe az egészségügyi ellátást úgy, hogy nem fizettek járulékot. A Mi Hazánk Mozgalom nem elégszik meg a jelenlegi színvonallal, ezért egyedüli pártként szorgalmazza, hogy ezen változtatni kell azért, hogy a források nagyobb részben szolgálják a tisztességes járulékfizetők ellátását.

A vitához hozzászólni itt lehet
Szavazzon az összes kérdésben a vitaindító kitöltésével

További bejegyzések

Társadalmi vita a közösségi médiában, 20. rész

Nagy Norbert

Társadalmi vita a közösségi médiában, 19. rész

Nagy Norbert

Társadalmi vita a közösségi médiában, 18. rész

Nagy Norbert

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben