Szilágyi József, Győr-Moson-Sopron vármegye 3. választókerület (Csorna, Kapuvár és Rábaköz) képviselőjelöljte

Szilágyi József 1973. július 6-án született Budapesten. Korábban családjával Debrecenben élt, ahol feleségével együtt öt gyermeket nevelt fel, hagyományos magyar erkölcsi alapelvek mentén. Családjával együtt az ország nyugati részébe, Győr-Moson-Sopron vármegyébe költöztek, azon belül is Egyházasfaluba. Szakmája kőműves és burkoló, ezen a területen dolgozik jelenleg is, immár több mint 25 éve az építőiparban.

Tapasztalatot szerzett Magyarországon túl Európa több országában is, de mindig hazatért, mert hisz abban, hogy hazánkat csakis belülről lehet erőssé tenni. Munkája során mindig az értékteremtés és az emberek elégedettsége vezérelte. A mezőgazdaság és az állattartás is közel áll hozzá. Hisz az önellátás fontosságában, a tiszta élelemben és a magyar paraszti életmód időtálló értékeiben.

Képviselőjelöltként hisz abban, hogy lehet egy élhető, másik Magyarországot teremteni. Egy olyan országot, ahol tisztább, átláthatóbb és igazságosabb közélet működik, ahol az emberek munkáját megbecsülik, a családok támogatást és védelmet kapnak, a fiataloknak nem kell külföldre menekülniük a boldogulásért. Vallja, hogy létezhet élet a multik és bankok hatalmának nyomása nélkül is. Amennyiben Ön is hisz egy olyan Magyarországban, ahol a becsület és a munka újra értéket jelent, akkor kérjük, támogassa képviselőjelöltünket!

Elérhetőségei:
[email protected]

 

További bejegyzések

Ormándi-Edőcs Beáta, Budapest 5. választókerület (érintett kerületek: 6-13) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Szabóné Papp Klára, Pest vármegye 8. választókerület (Üllő, Vecsés, Gyál és környéke) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Kovács Attila, Budapest 16. választókerület (érintett kerületek: 18-20-23) képviselőjelöltje

Dér Dániel
Adatvédelmi tájékoztatás

Ez az adatvédelmi nyilatkozat elmagyarázza, hogy a mihazank.hu hogyan gyűjti, használja és védi a személyes adatokat a látogatók és felhasználók adatainak védelme érdekében a GDPR (EU 2016/679) rendelet szerint.

Az Ön adatainak védelme kiemelten fontos számunkra. A GDPR előírásainak megfelelően törekszünk annak szabványait támogatni és betartani. A Mi Hazánk Mozgalom lehetővé teszi az Európai Unió lakosai számára a szolgáltatásainak használatát, ezért célunk, hogy megfeleljünk az Európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) előírásainak. További részletekért kérjük, látogasson el az EU GDPR Információs Portálra

1. Az adatkezelő: Mi Hazánk Mozgalom, kapcsolat: [email protected]
2. Gyűjtött adatok: név és e-mail cím (például kapcsolati űrlapok kitöltésekor), IP-cím és böngészőinformációk (technikai naplózás és biztonság), valamint sütik (cookie-k) az oldal működéséhez, funkcionális és statisztikai célokra.
3. Az adatkezelés céljai: kapcsolatfelvétel és üzenetkezelés, a honlap biztonságának és stabil működésének fenntartása, látogatottsági statisztikák készítése.
4. Jogalap: a felhasználó hozzájárulása és jogos érdek, például a weboldal karbantartása és biztonsága érdekében.
5. Adattárolás időtartama: a személyes adatokat csak a szükséges ideig tároljuk, vagy amíg jogszabály előírja; a kapcsolati űrlapon megadott adatokat legfeljebb 12 hónapig őrizzük.
6. Személyes adatok továbbítása: harmadik félnek nem adjuk el vagy bérbe, csak jogszabályi kötelezettség esetén vagy ha alvállalkozót (pl. tárhelyszolgáltatót) veszünk igénybe.
7. Az Ön jogai: hozzáférhet adataihoz, kérheti azok helyesbítését, törlését („az elfeledtetés joga”), adathordozhatóságot, hozzájárulás visszavonását, vagy panaszt nyújthat be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH).
8. Sütik: a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására, funkcionális működésre és látogatottsági elemzésre; részletek a Sütikezelési tájékoztatóban találhatók.
9. Adatbiztonság: minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megteszünk a személyes adatok védelme érdekében a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, nyilvánosságra hozatal vagy megsemmisítés ellen.
10. Kapcsolat: bármilyen kérdés esetén írj nekünk az [email protected] címen.

GDPR