Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma kijelentette, hogy Magyarország készen áll arra, hogy részt vegyen Ukrajna újjáépítésében

A miniszter úr csak arról feledkezett meg, hogy az ilyen felajánlásokat nem azok az országok szokták tenni, akik szinte mindenben sereghajtók, akinek szintén „romokban” van majdnem a teljes infrastruktúra hálózata, ahol pénzhiány végett vasútvonalakat zárnak be, ahol elavult a pálya és a járműpark nagy része is, ahol az utak a balkáni szint alá süllyedtek, s ahol a kórházakra sem jut elég forrás. Mindezt igazolja az is, hogy pont egy héttel azután nyilatkozott így a kormány külügyekért felelős tagja, hogy Orbán Viktor 130 beruházás leállításáról döntött. Ez a korábbiakkal együtt 5500 milliárd forintos megszorítást jelent, még akkor is, ha a kormány kerüli ezt a szót, mint a forró kását.

A Mi Hazánk a leghatározottabban felszólítja a magyar kormányt, hogy ne Csádban missziózzon, vagy Ukrajnát akarja újjáépíteni, hanem a magyar emberek problémáival és Magyarországgal foglalkozzon végre, a külföldi érdekek finanszírozása helyett a rohadó magyar egészségügyet, a járhatatlan vasutat és az évszázadok óta halogatott vízgazdálkodást fejlessze a megfelelő szintre!

Dócs Dávid,
a Mi Hazánk alelnöke

További bejegyzések

A Mi Hazánk kiáll a települések önrendelkezése és a helyi emberek véleménye mellett!

Dér Dániel

Megbecsülést az önkormányzati dolgozók részére!

Dér Dániel

A Mi Hazánk őszinte részvétét fejezi ki Ferenc pápa halála miatt

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben