Szabó Miklós, Veszprém vármegye 2. választókerület (Balatonfüred és környéke) képviselőjelöltje

Szabó Miklós helyi képviselőjelöltünk 33 éves vállalkozó, elsősorban a turizmus és vendéglátás területén dolgozik, célja a magyar – különösen a balatoni – turizmus jó hírnevének erősítése. Tolna megyei származású, jelenleg a Balaton északi partján él párjával. 2018 óta vitorláshajóján több ezer vendéget fogadott a Balatonon, Magyarországról és a világ számos országából. A szezonális munka kihívásai mellett számos területen kipróbálta magát: készített és javított hajókra vitorlákat, volt üzletágvezető egy országos lefedettségű cégnél is, ahol több mint 60 alvállalkozót koordinált sikeresen.

Alapvető értékének tekinti a természettel és a környezettel való harmonikus együttélést és működést, az ‘élni és élni hagyni’ elv mentén. Balatonfüredi önkormányzati képviselőként is ezért dolgozik, ellenzi a Balaton elit általi kisajátítását.

“Azért indulok képviselőjelöltként, mert hiszem, hogy a Balaton nem egy szűk elité, hanem minden magyar nemzeti kincse. Az itt élők érdekeit, a helyi vállalkozásokat és a fiatalok itthon maradását szeretném képviselni. Fontosnak tartom, hogy javuljon a magyarok megítélése, és ismét büszkék lehessünk a magyarságunkra.”

Mélyen azonosul Géczy Gábor (fizikus, 1963 – 2021) gondolatával, miszerint: “A világ baja nem az, hogy valamit rosszul csinálunk, a baj az, hogy rosszat csinálunk. Ha a rosszat akarjuk jobban csinálni, az eredmény csak nagyobb rossz lesz. Ha végre jót csinálunk (akár rosszul is), az eredmény csak jó lehet.”

Kérjük kövessék jelöltünk Facebook oldalát: facebook.com/szabo.miklos.orszaggyulesi.jelolt

Elérhetőségei:
[email protected]

További bejegyzések

Ormándi-Edőcs Beáta, Budapest 5. választókerület (érintett kerületek: 6-13) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Szabóné Papp Klára, Pest vármegye 8. választókerület (Üllő, Vecsés, Gyál és környéke) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Kovács Attila, Budapest 16. választókerület (érintett kerületek: 18-20-23) képviselőjelöltje

Dér Dániel
Adatvédelmi tájékoztatás

Ez az adatvédelmi nyilatkozat elmagyarázza, hogy a mihazank.hu hogyan gyűjti, használja és védi a személyes adatokat a látogatók és felhasználók adatainak védelme érdekében a GDPR (EU 2016/679) rendelet szerint.

Az Ön adatainak védelme kiemelten fontos számunkra. A GDPR előírásainak megfelelően törekszünk annak szabványait támogatni és betartani. A Mi Hazánk Mozgalom lehetővé teszi az Európai Unió lakosai számára a szolgáltatásainak használatát, ezért célunk, hogy megfeleljünk az Európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) előírásainak. További részletekért kérjük, látogasson el az EU GDPR Információs Portálra

1. Az adatkezelő: Mi Hazánk Mozgalom, kapcsolat: [email protected]
2. Gyűjtött adatok: név és e-mail cím (például kapcsolati űrlapok kitöltésekor), IP-cím és böngészőinformációk (technikai naplózás és biztonság), valamint sütik (cookie-k) az oldal működéséhez, funkcionális és statisztikai célokra.
3. Az adatkezelés céljai: kapcsolatfelvétel és üzenetkezelés, a honlap biztonságának és stabil működésének fenntartása, látogatottsági statisztikák készítése.
4. Jogalap: a felhasználó hozzájárulása és jogos érdek, például a weboldal karbantartása és biztonsága érdekében.
5. Adattárolás időtartama: a személyes adatokat csak a szükséges ideig tároljuk, vagy amíg jogszabály előírja; a kapcsolati űrlapon megadott adatokat legfeljebb 12 hónapig őrizzük.
6. Személyes adatok továbbítása: harmadik félnek nem adjuk el vagy bérbe, csak jogszabályi kötelezettség esetén vagy ha alvállalkozót (pl. tárhelyszolgáltatót) veszünk igénybe.
7. Az Ön jogai: hozzáférhet adataihoz, kérheti azok helyesbítését, törlését („az elfeledtetés joga”), adathordozhatóságot, hozzájárulás visszavonását, vagy panaszt nyújthat be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH).
8. Sütik: a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására, funkcionális működésre és látogatottsági elemzésre; részletek a Sütikezelési tájékoztatóban találhatók.
9. Adatbiztonság: minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megteszünk a személyes adatok védelme érdekében a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, nyilvánosságra hozatal vagy megsemmisítés ellen.
10. Kapcsolat: bármilyen kérdés esetén írj nekünk az [email protected] címen.

GDPR