Szabadi István: Minden választókerületben jelöltet állít a Mi Hazánk

A jelek szerint három lista tűnik biztosnak a jövő évi választásokon: a Fidesz és a balliberálisok mellett a Mi Hazánk is országos listát fog állítani – nyilatkozta lapunknak a Mi Hazánk Mozgalom pártigazgatója.  Szabadi István a Magyar Jelennek adott interjújában elmondta, a jelöltek kétharmada már biztosra vehető, a lista pedig hamarosan teljes lesz. A pártigazgató emellett beszélt arról is, hogy meg kell csinálni a harmadik politikai erőt, mert az utolsó órában vagyunk, elveszhet nemcsak Hazánk, de egész Európa is.

– A balliberális ellenzék miniszterelnök-jelölti „castingjával” elkezdődött a jövő évi országgyűlési választási kampány.  Mekkora munícióval vág neki a Mi Hazánk Mozgalom a jelöltállításba?

– Alig több mint egy év van a választásig, mondhatjuk azt, hogy a kampány már elkezdődött. Komoly munícióval vágunk bele, hiszen

mind a 106 egyéni körzetben indítunk jelöltet.

Számunkra ez egyértelmű, határozott irány, nem is gondolkodunk másban.

– Hány jelöltjük van eddig?

– Országos szinten a személyek kétharmada már biztosra vehető.

– Azt már lehet tudni, hogy Páli Jenő a párt kutatás-fejlesztésért, innovációért és sportinnovációért felelős szakpolitikusa és jelöltje is egyben. Mi lehet tudni a többi területet képviselő politikusokról?

– Szakpolitikai kabinetjeinkben folyik a műhelymunka. Például a honvédelmi, közlekedési, mezőgazdasági, oktatási, nyugdíjas és sorolhatnám még, hogy milyen kabinetjeink vannak komoly szakemberekkel. Vannak, akik jelöltek is lesznek közülük.

Számunkra a szaktudás, a feddhetetlenség, a becsület és tisztesség, a normalitás jelenti az értéket.

Ezért a Mi Hazánk Mozgalom jelöltjei között nem lesznek celeb politikusok és celeb szakemberek. Húzóneveink azonban nekünk is vannak.

– Mekkora a tagság, hány alapszervezetük van jelenleg?

– Hála Istennek egyre erősödünk. A választás közeledtével egyre többen gondolják úgy, hogy már tényleg nem csak a két nagy politikai erő a Fidesz és a balliberális tömb közül lehet választani, hanem van egy harmadik reális opció is, a harmadik út, ez a Mi Hazánk. Szándékosan nem fogok számszerűsíteni, de bátran és büszkén mondhatom, hogy az Alapszervezeteink száma több száz, tagjaink létszáma pedig több ezer.

– Mindezek ellenére kilépésekről is lehet hallani.

– A kilépésekről csak annyit, hogy –  mint minden pártban, szervezetben – itt is van fluktuáció, vannak magánéleti nehézségek is. De sokkal többen jelentkeznek tagnak, mint amennyien távoznak tőlünk.

– Miként oszlik meg a támogatottságuk, melyek a legerősebb megyék?

– Az ország teljes területén jelen vagyunk és ez a lényeg. Nincs üres megye és azon belül nincs üres választókerület. Szervezettségünk az ország dél-nyugati részén gyengébb csak egy kicsit, ami abban nyilvánul meg, hogy Somogy, Veszprém, Vas és Zala megyében kevesebb alapszervezetünk van, mint a többi megyében, de fontos hangsúlyozni, hogy pártunk az idén lesz még csak három éves. Idő kell ahhoz, hogy a teljes lefedettségen kívül, ami már megvan, minden területen egyformán sűrűsödjön, erősödjön a szervezettségünk.

– Az elcsatolt országrészekben is vannak alapszervezeteik?

–Most alakult az első erdélyi szervezetünk Szatmárnémetiben, de van már felvidéki is Érsekújváron. Számunkra kiemelten fontosak a határon túli nemzettestvéreink.

Minden esetben szót emelünk és kiállunk a határon túli magyarokért,

miként kiállunk a két bebörtönzött székely vármegyés, Beke István és Szőcs Zoltán mellett is, akiket koncepciós perben, ártatlanul ítélték el. Vagy Kárpátalján a magyarellenes akciók ellen emelünk szót, de a most zajló székely zászlós akció is olyan ügy, amiben egyedül a mi pártunk állt a kezdeményezés mellé. A gúnyhatáron túli magyar testvéreink nem felejtik el ezeket a kiállásainkat, ezért bátorkodunk határon túli szavazatokra is számítani.

– Azért a Jobbik komoly rombolást vitt véghez a nemzeti oldalon, elég nagy a bizalomvesztés a határon túli területeken.

– A Jobbik árulása vitathatatlan, ugyanakkor székely barátaimnál azt tapasztalom, hogy már most sokkal jobban kedvelik a Mi Hazánkat, mint a Jobbikot valaha.

– A Mi Hazánk 3,3 százalékot ért el a 2019-es EP választáson. A közvélemény-kutatások azóta is alig egy-két százalékra mérik a mozgalmat. A párt belső mérései mit mutatnak?

– Nem közvélemény-kutatást kell nyerni hanem választást. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy nincs független közvéleménykutató cég Magyarországon, már ami a politikai méréseket illeti. Mindegyik a megrendelő szája íze szerint mér.

Mi az embereket akarjuk megnyerni, becsülettel, tisztességgel, kitartással nem pedig a közvéleménykutatókat.

Egyébként rendre alul mérnek bennünket és erre tényszerű példát tudok mondani. Az EP választás előtt pár hónapos pártként 1 százalékra mérték a Mi Hazánk Mozgalmat és lett belőle 3,3 százalék. Az önkormányzati választásra a mozgalmunk már egy éves lett és országos átlagot számítva 5,1 százalékot értünk el, még mindig állami támogatás nélkül. Tehát elértük a parlamenti küszöböt 2019 őszén. Saját példámat hozom fel; Bács-Kiskun megyében 5,48 százalékot ért el a Mi Hazánk Mozgalom, ami egy megyei közgyűlési mandátumot jelentett. Továbbá ahol élek, Kiskunhalason önkormányzati képviselőként is részt tudok venni a politikai munkában. Úgy vélem ezek a valós mérések, mert tények és eredmények igazolják.

– A Mi Hazánk Mozgalom pártelnöke ismét országjárásra indult. Ez már a kampány része?

– Mi permanens országjárásban vagyunk, nem csak négy évente látogatjuk meg a tagságot, és a szimpatizánsokat. Emellett meggyőződésem, hogy már kampányidőszak van. A fősodratú médiumok kampány és propaganda csatornaként működnek.

A mainstream és közösségi média elhallgat, cenzúráz és letilt bennünket.

Azonban én a személyes találkozásokban hiszek. Pártunk elnökének országjárása ezt a célt szolgálja. Tagokkal, szimpatizánsokkal találkozunk és kapcsolatokat építünk. A választókkal és a saját bajtársainkkal történő találkozásokat semmi sem tudja felülmúlni.

– Állami támogatásuk továbbra sincs. Miként lehet versenybe szállni amíg nem kapnak kampánypénzt?

– Az állami támogatás hiányát a tagok lelkesedésével, hitével lehet pótolni. Mi hiszünk abban, hogy meg lehet és meg is kell csinálni a harmadik politikai erőt, mert az utolsó órában vagyunk, elveszhet nemcsak Hazánk, de egész Európa is.

Balsorsként leselkedik ránk ismét az a nemzetgyalázó és a nemzetet felzabáló liberális eszme, ami a gyermekeinktől nem csak a normális és biztonságos élet lehetőségét, hanem az identitásukat, emberi méltóságukat is el akarja venni.

Mi vagyunk az utolsó generáció, amely a nemzeti radikalizmus zászlaja alatt még fel tud és fel akar lépni a genderideológiával, a nemzetellenességgel, a migrációval szemben. Ha ez ellen most nem lépünk fel, akkor 20-30 évig nem lesz olyan nemzetben és hazában gondolkodó réteg, aki megvédi a hazát. Utána pedig már lehet, hogy nem is lenne mit megvédeni, mert nem lesz országunk. Ez hatalmas felelősség. Továbbá legyünk tisztában azzal, hogy

ha Gyurcsány-féle társaság kerül kormányra, az azonnali nemzethalál lesz.

Ezt nem hagyhatjuk. Visszatérve a kérdésre, saját magunk munkája az, ami rendelkezésre áll. Ennek értéke pénzben nem is kifejezhető. Hazánk, nemzetünk szeretete és az utánunk jövő nemzedék számára a szebb jövő biztosítása az, ami motivál bennünket. A Mi Hazánk politikusait ez hajtja és nem a pénz. A pénz a legkevesebb, szó szerint. A kampánypénznek azonban lesz majd bőven helye.

– A cél nyilván a parlamentbe jutás. Gyurcsány és Orbán – mentes pártként határozzák meg magukat. Ez alapján együtt tudnának működni a Fidesszel a következő ciklusban?

– A Mi Hazánk Mozgalom számára a következő lépcsőfok a parlamentbe jutás. Fontos, hogy ez nem cél, hanem egy eszköz arra, hogy tovább építsük a valódi nemzeti politikai erőt, ami majd egyszer, amikor eljön az ideje még jobb irányba fogja kormányozni az országot. A Mi Hazánk Mozgalom a tisztességes magyar emberekkel fog együttműködni nem pedig politikai pártokkal. Már eddig is bebizonyítottuk, hogy

konstruktívan, valódi, felelős, és egyetlen Gyurcsány-mentes ellenzékként – nem ellenségként – kívánunk és tudunk is dolgozni.

Ez így lesz a jövőben is. Nem kell a Fidesszel konkrétan együttműködni ahhoz, hogy értelmes, korrupciómentes, kellő fékkel, ellensúllyal működő kormányzás történjen 2022 tavaszától. Ehhez csak az kell, hogy a Mi Hazánk Mozgalom ott legyen a parlamentben.

– Mi a fő üzenete a pártnak? Mire szavaz az, aki a Mi Hazánkra szavaz?

– A Mi Hazánk maradt az egyedüli Gyurcsány-mentes ellenzéki párt. A Mi Hazánk az egyetlen párt, amely eltörölné a mentelmi jogot, kizárná a közéletből a volt kommunistákat, írni-olvasni tudáshoz kötné a szavazati jogot, az oktatásban pedig az integráció mindenáron való erőltetése helyett szegregálna is. A Mi Hazánk bevezetné a sorkatonai alapkiképzést, 2030-ban népszavazást tartana az EU-tagságunkról, vagyonadót vetne ki a milliárdosokra és kitiltaná a homoszexuális propagandát az iskolákból. A Mi Hazánk dupla büntetést szabna ki a politikusbűnözőkre, megszüntetné a cigányügyi programokat és hatályon kívül helyezné a trianoni diktátumról szóló törvényt. De ha a legfőbb üzenetünket kérdezi, akkor a “Minden magyar felelős minden magyarért!” az üzenetünk, és ezt mi a többiekkel ellentétben komolyan is gondoljuk.

Szabadi István pártigazgató

Bács-Kiskun megyében, Kecelen született 1971. augusztus 12-én. 23 éve önálló vállalkozóként televíziós műsorokat gyárt és újságíróként tényszerűen, objektíven szolgálja a hazáját, a közérdeket és a közéletet. Civilként több évtizede alakítja a helyi, illetve országos kulturális és politikai közéletet, azonban 2019. október 13-tól már önkormányzati képviselőként vesz részt ebben a munkában. Két lány gyermek édesapjaként rendkívül fontosnak tartja, hogy a magyar értékek mentén tudjunk egy biztonságos és élhető hazát biztosítani az utánunk jövő nemzedék számára. Kiskunhalason és a Bács-Kiskun megyei Önkormányzatban egyaránt képviselőként dolgozik a magyar emberekért és a hazánk jövőjéért. Munkássága eddig is és ezután is szorosan kapcsolódni fog a helyi, megyei és az országos politikához, közélethez, a kulturális értékekhez, a civilszervezetek tevékenységéhez és hazánk fejlődéséhez.

Magyarjelen.hu

További bejegyzések

Segítse Ön is ajánlásával a Mi Hazánk képviselőjelöltjeit!

Dér Dániel

Egyedül 60 őrült politikussal szemben az Európai Parlamentben!

Dér Dániel

A Fidesz még könnyebbé teszi a vendégmunkások beözönlését

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben