Sass Bulcsú Ferenc Debrecenben született, születése óta Püspökladányban lakik. Apai nagyszülei, dédszülei, ükszülei mind Püspökladányiak voltak. Anyai ágon honfoglaló magyar nemesek az ősei, akik a magyar nemzet majd minden harcában személyesen is részt vettek, és többször tüntették ki magukat vitézségükkel, ezért alkalmanként személyes kiváltságokat is kaptak az éppen aktuális Apostoli Magyar Királytól. Többek között a Kölcsey család is a közeli rokonai közé tartozik. Két családi alapítványuk (a Bancsy Alapítvány, és a Szalay alapítvány) évtizedek óta támogatja a hazai és a határon túli magyar gyermekek oktatását, és magyar nemzettudatra nevelését. Négy leánygyermeke van. Legközelebbi rokonai orvosok, jogászok, tanárok, és szakmájukban megbecsült kiváló szakemberek.
1997-ben végezte el az Államigazgatási Főiskolát, azután munka és család mellett oklevelet szerezett a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen. Diplomáin kívül több szakmát is szerezett az elmúlt három évtizedben. Az élethosszig tartó tanulás elvét vallja, mivel a tudás az egyetlen, amit nem vehet el az embertől senki. 23 évig dolgozott a közigazgatásban vezetőként, ebből nyolc évig jegyzőként. A Mi Hazánk Rendészeti Kabinetének tagja. A Püspökladányi Széchenyi Kör elnöke. Református keresztyén, évekig a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének volt tagja, és országos küldötte. Jelenleg Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzatának képviselője.
Legfontosabb feladatainak tekinti a lakosság választókerületből történő elvándorlásának csökkentését, megállítását, a választókerület idegenforgalmának fejlesztését, kiemelten a települések infrastrukturális fejlődését, az úthálózat folyamatos megújítását, javítását, a lakossági panaszok gyorsabb és hatékonyabb megoldását. Szívügye, hogy ne szüntessék meg Püspökladányban a Karacs Ferenc Gimnáziumot, az Árpád Óvodát és a még megmaradt egészségügyi ellátásokat. Támogatja a Kabai cukorgyár újraindítását, a választókerületben megtermelt mezőgazdasági termékek feldolgozottsági fokának (és ezzel versenyképességének) javítását Nádudvar központtal és a magyar föld GMO mentességének védelmét, tisztaságának megőrzését a jövő nemzedékek számára.
Elérhetőségei:
[email protected]