A Mi Hazánk elnöke sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra, hogy Eszli István, a párt Veszprém megyei elnöke útjára indított egy kezdeményezést, melynek céljában az áll, lehetőleg minél több helyen lobogjon a magyar zászló. De pontosan miről is van szó? Erről őt magát kérdeztük. 

– Melyek ennek az ötletnek az előzményei, mit tudhatunk?

– Az ötlet már több hónapos, tavaly a választások után találtam ki (EP-választások a szerk.), hogy ebben a megosztott világban, ami jellemzi az országot, mindenképpen kellene egy olyan dolgot kitalálni, ami akár pártfüggetlenül közelebb hozza egymáshoz az embereket.

– Való igaz, ahogy lenni szokott, egy választás után nem túlságosan egységes a társadalom, gondolom nem ez lett volna az összekötő kapocs… 

Való igaz, és még csak nem is 2019. A trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója viszont annál inkább, mely idén, tehát 2020-ban van. Ez arra sarkalt minket, hogy egy régi történetet újra elővegyünk. Ugyanis néhány éve egy sümegi vállalkozóval vetettük fel, hogy a környéket felzászlózzuk, sajnos abban az időben azt kellett tapasztalnunk, ebben az akcióban nem volt erő, nem volt igazán komoly társadalmi támogatása. Ez akkor elhalt.

– De most úgy tűnik, lesz erő, mert nem adták fel, mi történt eddig?

Igen, ezt mi nem felejtettük el, és ebből az időből maradt is alapanyag, de tavaly már próbáltunk ennek utána járni, honnan lehet még szerezni. És sikerült eljutnunk odáig, hogy 8 ezer darab 60X40 centiméteres zászlót kiosztottunk szinte úgy,  hogy nagyjából ezer maradt már csak. Veszprémben egyébként egy akciócsoport a maszkok varrása mellett zászlókat is varr.  Zala megyei elnökünk, Angyalosi Sándor jóvoltából kapjuk az alapanyagot.

– Akkor jól értem, a zászlókat önök készítik saját kezűleg?

Pontosan. A nyolc varrógépen, melyekkel rendelkezünk, Veszprém megyei tagok fele maszkot, fele zászlót gyárt.

– De a trianoni békediktátum évfordulójáról úgy tűnik, a koronavírus járvány el fogja terelni a figyelmet, hogy kezelik ezt a helyzetet?

Kétségkívül igaz, hogy a járvány közbeszólt, ezért nem is várjuk meg június 4-ét, hanem a járvány miatt kiterjesztettük egy országos akcióvá.

A CÉL AZONBAN UGYANAZ, A TRIKOLÓR ERŐSÍTSE A NEMZETI ÖSSZETARTOZÁST. MEGKÉRTEM A MEGYEI ELNÖKÖKET ÉS A PÁRTELNÖKÖT, TOROCZKAI LÁSZLÓT, HOGY ÁLLJON ENNEK A KEZDEMÉNYEZÉSNEK AZ ÉLÉRE. LEGNAGYOBB ÖRÖMÜNKRE POZITÍVAN FOGADTÁK.

– A köztéri megemlékezések Trianonról legalábbis jelenleg kétségesek, készültek erre nézve valamilyen B-tervvel?

Természetesen, mert nem csak arról szól, hogy fellobogózunk mindent, hanem egy többlépcsős tervet is készítettünk. Azt szeretnénk, ha az elkövetkező hetekben bizonyos pénzalapot elkülönítve, a legolcsóbb módon, papír, nemzetiszínű zászlókat gyártanánk. Több 10 ezret akár, a Mi Hazánk logójával ellátva, és ingyen osztogatnánk országszerte. De hirdetek egy olyan akciót is, s remélem, e mellé minél több pedagógus is odaáll, hogy gyermekeinkkel, unokáinkkal rajzoltassunk nemzeti lobogókat. Ezeket a gyerekrajzokat is jelenítsük meg akár a magánépületeken, akár az üzleteken úgy, hogy közben a gyerekekkel beszéljünk, beszélgessünk, hogy mi ennek a célja, mit jelent számunkra ez a zászló.

A következő lépcsőfok pedig, hogy szeretnénk, ha minden megyében, minden megyei és szervezeti vezető meg tudná szervezni június 4-én azt az akciót, hogy több száz vagy több ezer településen, kimennének az emberek, természetesen az akkori járványügyi szabályokat betartva, kezükben egy magyar lobogóval, és mindenki énekelné el június 4-én azonos időben a magyar himnuszt. Erről szeretnénk egy komolyabb videót is készíteni, ennek szervezetése elnökünk vezetésével, az elnökséggel és a kommunikációs stábbal folyamatos egyeztetés alatt áll, és azon leszünk minden erőnkkel, hogy ezt létre is hozzuk.

Forrás: elemi.hu

X