Novák Előd, Budapest 10. választókerület (érintett kerületek: 11-22) képviselőjelöltje

Novák Előd képviselőjelöltünk gyerekkora óta dél-budai lokálpatrióta. 2021-ben az év önkormányzati képviselőjévé választották, miután a Lokálpatrióta.net független hírlap szavazást indított a legjobb, legaktívabb, leginkább lakosságbarát képviselő címért. Több előterjesztését megszavazta az újbudai (balliberális többségű) testület, ahogy 2016-ban országgyűlési képviselőként kezdeményezése nyomán az állam támogatást nyújtott a Szent Imre templom felújításához is. Az egyik legszorgalmasabb honatyaként számos költségvetési módosító javaslatot és más indítványt nyújtott be Újbuda és Budafok-Tétény érdekében, valamint felajánlotta egy évi képviselői jövedelmét társadalmi célra 2023-ban.

Édesanyja gyermekorvos, apja mérnök, két bátyja közgazdász, két öccse orvos. Novák Előd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett, fő szakterülete a médiajog. Négygyermekes szülőként a demográfiai kérdések is kiemelten foglalkoztatják, az Országgyűlés Népesedéspolitikai Albizottságának elnöke is volt. Többször markánsan fellépett az LMBTQP-propagandával szemben. Jó példát mutatva önkéntes tartalékos honvédként több alkalommal szolgált a határkerítésnél, elmélyült a honvédelmi politikában is.

Kitartóan küzd a politikusbűnözés ellen, rendkívüli aktivitása során számos titkosított, korrupciós ügyet tárt fel Újbudán is. Feljelentései alapján több nyomozás indult a Fidesz, illetve az elvtelenül egyesült balliberális szivárványkoalíció ügyeiben.

Mi Hazánk-iroda: Bp. XI. kerület, Bartók Béla út 96. (nyitvatartás: https://mihazank.hu/kapcsolat, nyilvános összejövetel minden hónap első keddjén 18 órától)

Elérhetőségei:
[email protected]

Kövesse helyi szervezeteinket Facebookon is:
facebook.com/mihazankujbuda
https://www.facebook.com/mihazank.xxii

Novák Előd közösségi oldalai:
https://www.facebook.com/novakelod
https://x.com/novak_elod
https://instagram.com/novak.elod
https://t.me/novakelod
https://youtube.com/@NovakElodHivatalos
https://tiktok.com/@novakelod

 

 

 

További bejegyzések

Ormándi-Edőcs Beáta, Budapest 5. választókerület (érintett kerületek: 6-13) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Szabóné Papp Klára, Pest vármegye 8. választókerület (Üllő, Vecsés, Gyál és környéke) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Kovács Attila, Budapest 16. választókerület (érintett kerületek: 18-20-23) képviselőjelöltje

Dér Dániel
Adatvédelmi tájékoztatás

Ez az adatvédelmi nyilatkozat elmagyarázza, hogy a mihazank.hu hogyan gyűjti, használja és védi a személyes adatokat a látogatók és felhasználók adatainak védelme érdekében a GDPR (EU 2016/679) rendelet szerint.

Az Ön adatainak védelme kiemelten fontos számunkra. A GDPR előírásainak megfelelően törekszünk annak szabványait támogatni és betartani. A Mi Hazánk Mozgalom lehetővé teszi az Európai Unió lakosai számára a szolgáltatásainak használatát, ezért célunk, hogy megfeleljünk az Európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) előírásainak. További részletekért kérjük, látogasson el az EU GDPR Információs Portálra

1. Az adatkezelő: Mi Hazánk Mozgalom, kapcsolat: [email protected]
2. Gyűjtött adatok: név és e-mail cím (például kapcsolati űrlapok kitöltésekor), IP-cím és böngészőinformációk (technikai naplózás és biztonság), valamint sütik (cookie-k) az oldal működéséhez, funkcionális és statisztikai célokra.
3. Az adatkezelés céljai: kapcsolatfelvétel és üzenetkezelés, a honlap biztonságának és stabil működésének fenntartása, látogatottsági statisztikák készítése.
4. Jogalap: a felhasználó hozzájárulása és jogos érdek, például a weboldal karbantartása és biztonsága érdekében.
5. Adattárolás időtartama: a személyes adatokat csak a szükséges ideig tároljuk, vagy amíg jogszabály előírja; a kapcsolati űrlapon megadott adatokat legfeljebb 12 hónapig őrizzük.
6. Személyes adatok továbbítása: harmadik félnek nem adjuk el vagy bérbe, csak jogszabályi kötelezettség esetén vagy ha alvállalkozót (pl. tárhelyszolgáltatót) veszünk igénybe.
7. Az Ön jogai: hozzáférhet adataihoz, kérheti azok helyesbítését, törlését („az elfeledtetés joga”), adathordozhatóságot, hozzájárulás visszavonását, vagy panaszt nyújthat be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH).
8. Sütik: a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására, funkcionális működésre és látogatottsági elemzésre; részletek a Sütikezelési tájékoztatóban találhatók.
9. Adatbiztonság: minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megteszünk a személyes adatok védelme érdekében a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, nyilvánosságra hozatal vagy megsemmisítés ellen.
10. Kapcsolat: bármilyen kérdés esetén írj nekünk az [email protected] címen.

GDPR