Nem jó irányba szállt el a kormány által kihirdetett repülőrajt!

A Nemzetgazdasági Minisztérium jelentése szerint március végéig az államháztartás központi alrendszere 2554,1 milliárd forintos hiánnyal zárt, ami azt jelenti, hogy az idei évre tervezett hiánycél több, mint 60%-át sikerült meghaladni az első negyedév végére.

Mindeközben az MNB volt elnökének fia több száz milliárd forint közpénzt szervezett ki a jegybankból. A kormány volt vagy jelenlegi gazdasági vezéralakjai hónapról hónapra bizonyítják teljes alkalmatlanságukat, aminek sajnos a magyar adófizetők isszák meg a levét.

Ehhez jön még hozzá, hogy a várt gazdasági növekedés beindulása is elmarad, hiszen a kormány 3,4 százalékról 2,5 százalékra csökkentette az idei várható GDP-bővülést.

Hány esélyt kell adniuk még a magyaroknak a sorozatos baklövéseket elkövető Nagy Mártonnak?

A Mi Hazánk ismét határozottan követeli a sokadjára megbukott nemzetgazdasági miniszter azonnali lemondását! Az MNB-ből kilopott pénzzel kapcsolatban pedig követeljük a kormánytól, hogy ne söpörjék szokásukhoz híven a szőnyeg alá a dolgot és vonják felelősségre a Matolcsy-családot és a többi érintettet, feleljenek ezért a saját vagyonukkal!

Dócs Dávid,
a Mi Hazánk alelnöke

További bejegyzések

A Mi Hazánk kiáll a települések önrendelkezése és a helyi emberek véleménye mellett!

Dér Dániel

Megbecsülést az önkormányzati dolgozók részére!

Dér Dániel

A Mi Hazánk őszinte részvétét fejezi ki Ferenc pápa halála miatt

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben