Ne érje hátrány a magyar kiskereskedőket!

Nagy István agrárminiszter bejelentése, miszerint az anyák napja miatt a hosszú hétvégére feloldják a virágboltok nyitva tartására vonatkozó korlátozásokat, egy olyan tényre világított rá, amely károsan érinti a magyar gazdaságot.

Nagy István arra hívta fel a figyelmet, hogy a multinacionális üzletláncokra nem vonatkoznak a korábban bevezetett korlátozások, ezért egyenlőtlen versenyfeltételek alakultak ki a virágpiacon – áll az agrárminisztérium közleményében. Elszomorítónak tartjuk, hogy az egészségügyi veszélyhelyzet kapcsán hozott intézkedések ilyen versenyhátrányba hozták a magyar kisvállalkozásokat az egyébként is tőkeerős multikkal szemben, véleményünk szerint nem csak a virágpiacon, hanem a kereskedelem más területein is.
Éppen ezért a Mi Hazánk Mozgalom elvárja a kormánytól, hogy a következő időszakban átgondoltabban és a helyi kisvállalkozások érdekeit is szem előtt tartva hozzon döntéseket.

Szajlai János, a Mi Hazánk Borsod-Abaúj-Zemplén megye 7. számú választókerületi elnöke

További bejegyzések

Két hét haladékot adunk a kormánynak és a MOL-nak!

Dér Dániel

Mondjon le a végrehajtói kar elnöke!

Dér Dániel

Meg kell akadályozni a magyarok vendégmunkásokra cserélését a sopronkövesdi Autolivben

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben