Nagy sikert aratott a Mi Hazánk szakszervezeti kerekasztal-beszélgetése

A Mi Hazánk tartotta az ország legnagyobb majálisát, amelynek része volt a szakszervezeti kerekasztal-beszélgetés is. Részt vett rajta Radics Gábor, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke, Kiss László, az Esztergom Gépkocsigyártók Független Szakszervezetének elnöke, és Vidó Attila, a Hivatásos Tűzoltók Független szakszervezetének volt alelnöke.

Az ATV egyik műsorában bizonyos baloldali véleményformálók sérelmezték, hogy a Mi Hazánk rendezvényén szakszervezeti programra is sor kerül, de mi nem az ő logikájuk alapján válaszolunk minderre. Nem azt szeretnénk, hogy az ország valamennyi szakszervezete egyetértsen minden kérdésben velünk, hanem határozott célunk új irányt szabni a dolgozói érdekképviseletnek. Meggyőződésünk, hogy a szakszervezetiség úgy lesz képes erőre kapni és hitelessé válni, ha egyetemesen a magyar dolgozók pártján áll, nem pártpreferenciákat néz, hanem azt, ki és hol tud segíteni a magyar munkavállalóknak. Egy szakszervezeti tagság vagy akár egy munkahelyi közösségen belül nincs jelentősége a jobb- és baloldali felosztásnak, mert ott közös az érdek. A bérek európai színvonalra való emelése, emberhez méltó munkakörülmények megteremtése és hatékony és gyors érdekvédelem az ország valamennyi munkavállalója számára.

Akik ezekért a célokért dolgoznak, ránk mindenben számíthatnak, ennek szellemében rendeztük meg május 1-i kerekasztal-beszélgetésünket, és így megyünk tovább, hogy Magyarország végre az az ország lehessen, ahol a magyar dolgozó az első.

Lantos János, Mi Hazánk Munkaügyi Kabinet elnök

További bejegyzések

Segítse Ön is ajánlásával a Mi Hazánk képviselőjelöltjeit!

Dér Dániel

Egyedül 60 őrült politikussal szemben az Európai Parlamentben!

Dér Dániel

A Fidesz még könnyebbé teszi a vendégmunkások beözönlését

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben