Tisztelt Áder János Elnök Úr!
Köztársasági elnöki hivatali ideje alatt Ön rendre felhívta a figyelmet a fenntarthatóság ügyére, figyelmeztetve a döntéshozókat és a lakosságot a tudatosság fontosságára, előnyeire, valamint a természeti erőforrásaink megbecsülésére. Minden bizonnyal kijelenthetjük, hogy a debreceni akkumulátorgyár, illetve az ehhez hasonló üzemekre építő kormányzati stratégia az elmúlt időszak egyik legparázsabb vitáját hozta, Ön mégsem vesz részt ebben. Arra szeretném sarkallni, hogy most is álljon ki a magyar vízkincs védelméért, figyelmeztessen a természet jelzéseire, hogy ne a gyermekeinknek kelljen súlyos árat fizetni.
Az eddigi példák óva inthetnék a kormányt: mind Gödön, mind Komáromban és Tatán szabálytalanságok és környezetkárosítások tanúi lehettünk. Erdőirtás, vízszennyezés, a megengedettnél lényegesen nagyobb mennyiségű veszélyes anyag, mérgező anyagok a kutak vizében, vizes élőhelyek károsítása és még sorolhatnám, miket kellett elszenvedjen a lakosság csak az elmúlt két-három évben. Senki nem gondolhatja, hogy ez a lakosság érdeke.
„A felszín alatti vizeink nagymértékű felhasználása csak akkor nem jelent kockázatot, ha egy éven belül pótlódik a kivett mennyiség” – ezt Ön mondta korábban, Elnök Úr, biztos benne, hogy ezen gyárak esetében ez maradéktalanul teljesülni fog? Nem vennék rá mérget…
Persze a környezetvédelmi érvek mellett gazdaságiak is megjelennek, elsősorban a munkahelyteremtés. Csak sajnos az a helyzet, hogy az ehhez hasonló kínai gyárak nem magyar munkaerőt foglalkoztatnak jellemzően, hanem ázsiai vendégmunkásokat, akiknek az érkezését egyébként éppen az Orbán-kormány könnyítette meg, és szintén az eddig megépült gyárak kapcsán látjuk, hogy mit tesznek az egykor szebb napokat megélt városokban. Ez tehát nem azt a célt szolgálja, amelyet a Mi Hazánk magáénak vall, hogy elsősorban a magyar fiataloknak, családoknak teremtsünk tisztességes megélhetést nyújtó munkahelyeket, hanem a legális bevándorlást erősíti, együttélési nehézségeket hozva a magyarok nyakára.
Gyakran említik pozitív példaként ugyanezen beruházó németországi gyárát is, ám a párhuzam jelentősen sántít. Az ipari terület ugyanis Debrecen esetében közel négyszeres, az éves előállított kapacitás a tervek szerint több mint tizenkétszeres, az előállítás energiaszükséglete pedig közel tizenkétszeres lesz. Az állami támogatásban sem marad el a kormány természetesen: tizennyolcszor annyit ad a magyar adófizető mindezért, mint amennyit adott a német.
Nem gondolja úgy Elnök Úr, hogy ezt a támogatási összeget jobb lett volna olyan élelmiszeripari beruházásokra fordítani, amelyek jó minőségű, helyben előállított és feldolgozott élelmiszert állítanak elő, sokkal környezetbarátabb módon? Nem ez lenne Magyarország számára fenntarthatósági és gazdasági szempontból is kitörési pont?
És a végén még egy idézet Öntől: „Ha nem vesszük figyelembe a természet jelzéseit, akkor folyamatosan rossz döntéseket hozunk, és annak az árát nekünk kell megfizetnünk vagy a gyermekeinknek.” Bízom benne, hogy a döntéshozókat jelen esetben sikerül rábírni arra, hogy ennek megfelelően cselekedjenek, és ebben Ön is partner lesz. Mert nem csupán egyetlen gyár a tét.
Üdvözlettel:
Dúró Dóra, az Országgyűlés alelnöke
Mi Hazánk Mozgalom