Milliárdokat hagytak veszni az állami rezsitámogatásból a kormányzattal tárgyalni nem hajlandó, így működésképtelen, DK-s vezetésű önkormányzatok, ezért a kormányhivatalnál kezdeményezte feloszlatásukat a Mi Hazánk Mozgalom.
Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke, frakcióvezető-helyettese a kormányhivatal előtt tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a központi költségvetésből biztosított rezsitámogatásról szóló egyeztetésre el sem ment hat, többségében a DK által irányított kerület vezetője, így kerületenként 500 millió forintot “hagytak veszni” ezek a vezetők, míg minden más, tárgyalni hajlandó polgármester jelentős kompenzációt ért el.
A DK-s politikusok ráadásul egymásban sem bíznak, hátbaszúrástól tartanak, ezt mutatja, hogy közösen akartak tárgyalni a rezsitámogatásról a kormánybiztossal, mert bevallásuk szerint attól féltek, hogy kijátsszák őket egymás ellen – mondta Novák Előd.
Az ellenzéki politikus szánalmas magyarázkodásnak és pótcselekvésnek nevezte azt a kifogást, hogy ezen önkormányzatok perelni készülnek az Orbán-kormányt, mivel ennek semmi jogalapja nincs.
A Mi Hazánk alelnöke úgy fogalmazott, ezek a politikusok a közösség pénzéről lemondanak, de “az Amerikából érkező milliárdokat nem szégyellték elfogadni a közös kampány finanszírozására”. Novák Előd szégyennek nevezte azt is, hogy a Fidesz helyi politikusai sem tettek semmit azért, hogy az állami rezsitámogatáshoz juttassák ezeket a kerületeket.
Szecsődi Patrik, a Mi Hazánk újbudai önkormányzati képviselője arról beszélt, hogy politikai harc áldozata lett Újbuda, mert a baloldali városvezetés – azzal, hogy részt sem vett az egyeztetéseken – fontosabbnak ítélte a pártpolitikát, mint a kerület lakóinak érdekeit.
(MTI nyomán)