Mikor lép fel végre a kormány a nyíltan szeparatista és uszító Opre Roma párttal szemben?

Az Opre Roma párt legutóbbi videójában polgárháborút emlegetnek a szervezet vezetői, sértegetik, parasztozzák a magyarokat, majd ezen nevetgélnek. Ez a párt volt az, amely már évekkel ezelőtt kezdeményezte egy roma autonóm területet létrehozását Észak-Magyarországon, Borsod, Szabolcs, Nógrád és Heves vármegyékben. Nem elszigetelt jelenségről van tehát szó, sőt egy parlamenti párt, a Momentum is tárgyalt velük.

A Mi Hazánk szerint rendkívül káros az a propaganda, amelyet az Opre Roma folytat tovább élezve az amúgy is feszült cigány-magyar ellentétet. Jól látszik, hogy üzeneteik, önállósodási gondolataik komoly hatással vannak a vidéki településeken élő cigányság egy részére. Nemrég egy borsodi kis településen járva én is megkaptam a helyi cigányoktól, idézem: „Hogy mertek ide bejönni, parasztok? Vannak tehát olyanok, akik azt gondolják, hogy az adott település, ahol élnek az övék, a törvények rájuk nem vonatkoznak, bármit megtehetnek szokásjog alapján. A valóságban sokszor ez meg is történik, hiszen egy-egy család akár egy egész települést is képes rettegésben tartani és a hatóságok ezt tehetetlenül nézik.

Pontosan ezért veszélyes az Opre Roma uszító és szeparatista törekvése, illetve komoly külpolitikai veszélyt is hordoz, hiszen külföldi pénzekkel, külföldi titkosszolgálatok felhasználhatják őket az ország destabilizációjára.
A Mi Hazánk Mozgalom véleménye egyértelmű, egy magát nemzetinek nevező kormánynak és az általa működtetett hatóságoknak lépnie kell egy ilyen ügyben. Szerintünk minden olyan politikai pártot, amely a magyarság ellen uszít, vagy külföldről pénzelt – tehát idegen érdekeket szolgál – fel kell oszlatni.

Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk alelnöke

További bejegyzések

A Mi Hazánk egyetlen párttal sem kötött koalíciós megállapodást!

Dér Dániel

A lyukas zászló nem az árulóké, hanem a független Magyarországért harcoló szabad magyaroké!

Dér Dániel

Azonnali tűzszünetet a Közel-Keleten!

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben