Megdöbbentő módon szabadkőműves páholyt támogat a Fidesz-kormány az adófizetők pénzéből. A Napraforgó páholy a Nemzeti Együttműködési Alapból is pénzt kap arra, hogy átláthatatlan, titkos működését tudja finanszírozni. A www.napraforgopaholy.hu főoldalának alján a „Támogatóink” rovatban most is látható a Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Együttműködési Alap logója – hívta fel a figyelmet Novák Előd, arra is rávilágítva: a nemzetközi szabadkőművesség most a globális világrend kialakulásáért tevékenykedik, mások mellett a migrációt népszerűsíti.
Orbán Viktor tavaly Novák Előd egy írásbeli kérdésére nem is tagadta, hogy ő a világuralmi háttérszervezetek négyfős magyar delegációjának egyik tagja volt még a Liberális Internacionálé alelnökeként, de számos kérdést megválaszolatlanul hagyott a kormányfő akkor. Most Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója válaszolt, a nemzetközi szervezetekben való magyar kormányzati részvétel kapcsán úgy fogalmazott: „Magyarország számára a szélsőjobboldal, aminek Ön is képviselője, még sosem tudott olyan külpolitikát biztosítani, ami az ország fennmaradását szolgálta volna. Mi azon is dolgozunk, hogy ez így legyen továbbra is, Önök ne jussanak hatalmi pozícióba.”