Megtagadták a nyomozást a budapesti Moszad-fedőcég terrorügyében

Bár a Moszad által Libanonban felrobbantott személyhívókat egy budapesti fedőcégen keresztül szállították le, a Mi Hazánk feljelentése ellenére nyomozni sem hajlandók a magyar hatóságok a terrorügyben, ami már állami szintű kollaborációt jelent.

A New York Times és számos médium megírta, hogy a magyar „csipogós” vállalkozás valójában izraeli fedőcég volt, a magyar nyomozó szervek mégis tétlenek maradtak. A házkutatás hiánya miatt hiába tettem feljelentést bűnsegédként elkövetett terrorcselekmény és robbanóanyaggal visszaélés bűntette miatt, megtagadta a nyomozást előbb a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, majd panaszom nyomán a Fővárosi Főügyészség Kiemelt és Korrupciós Ügyek Osztálya is.

Miközben a libanoni terrorakció magyarországi szála miatt nyomozást elrendelni sem voltak hajlandók, azt már az első nap határozottan nyilatkozták a magyar hatóságok, hogy Magyarországon soha nem is voltak a személyhívók, persze ugyanezt állította Bulgária is. A magyar kormány felelőssége, hogy engedi hazánkat belerángatni Izrael terrorállamának egyre szélesedő, népirtó háborúiba. A Moszad féktelen magyarországi garázdálkodása nemzetbiztonsági károkat és terrorveszélyt is okoz, jó hírünket rontva pedig külgazdasági kapcsolatainkat is rontja főként az arab országokban.

Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke

További bejegyzések

Újabb bankár a kormányban, a globális nagytőke képviselője?

Dér Dániel

Magyarországon a legrosszabb a talajvíz állapota a hasonló adottságú területek közül az egész világon!

Dér Dániel

Az EU-s szabályozás szerint akár 7 forinttal olcsóbb lehetne az üzemanyag – a Mi Hazánk határozati javaslatot nyújt be

Dér Dániel
Adatvédelmi tájékoztatás

Ez az adatvédelmi nyilatkozat elmagyarázza, hogy a mihazank.hu hogyan gyűjti, használja és védi a személyes adatokat a látogatók és felhasználók adatainak védelme érdekében a GDPR (EU 2016/679) rendelet szerint.

Az Ön adatainak védelme kiemelten fontos számunkra. A GDPR előírásainak megfelelően törekszünk annak szabványait támogatni és betartani. A Mi Hazánk Mozgalom lehetővé teszi az Európai Unió lakosai számára a szolgáltatásainak használatát, ezért célunk, hogy megfeleljünk az Európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) előírásainak. További részletekért kérjük, látogasson el az EU GDPR Információs Portálra

1. Az adatkezelő: Mi Hazánk Mozgalom, kapcsolat: [email protected]
2. Gyűjtött adatok: név és e-mail cím (például kapcsolati űrlapok kitöltésekor), IP-cím és böngészőinformációk (technikai naplózás és biztonság), valamint sütik (cookie-k) az oldal működéséhez, funkcionális és statisztikai célokra.
3. Az adatkezelés céljai: kapcsolatfelvétel és üzenetkezelés, a honlap biztonságának és stabil működésének fenntartása, látogatottsági statisztikák készítése.
4. Jogalap: a felhasználó hozzájárulása és jogos érdek, például a weboldal karbantartása és biztonsága érdekében.
5. Adattárolás időtartama: a személyes adatokat csak a szükséges ideig tároljuk, vagy amíg jogszabály előírja; a kapcsolati űrlapon megadott adatokat legfeljebb 12 hónapig őrizzük.
6. Személyes adatok továbbítása: harmadik félnek nem adjuk el vagy bérbe, csak jogszabályi kötelezettség esetén vagy ha alvállalkozót (pl. tárhelyszolgáltatót) veszünk igénybe.
7. Az Ön jogai: hozzáférhet adataihoz, kérheti azok helyesbítését, törlését („az elfeledtetés joga”), adathordozhatóságot, hozzájárulás visszavonását, vagy panaszt nyújthat be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH).
8. Sütik: a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására, funkcionális működésre és látogatottsági elemzésre; részletek a Sütikezelési tájékoztatóban találhatók.
9. Adatbiztonság: minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megteszünk a személyes adatok védelme érdekében a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, nyilvánosságra hozatal vagy megsemmisítés ellen.
10. Kapcsolat: bármilyen kérdés esetén írj nekünk az [email protected] címen.

GDPR