Meghátrált a kormány, mégsem lesz kilakoltatás a veszélyhelyzet alatt

A Mi Hazánk Mozgalom többször is felhívta a figyelmet rá, hogy meg kell hosszabbítani a kilakoltatási moratóriumot kifejezetten azokra az ügyletekre vonatkozóan, amelyek mögött hitelszerződések vannak. Szerencsére a kormány belátta ennek a hiányosságnak a súlyos következményeit. Az éjszaka megjelent kormányrendelet értelmében a kilakoltatási moratóriumot meghosszabbították a veszélyhelyzet megszűnéséig, így várhatóan őszig a végrehajtók nem foganatosíthatnak kilakoltatásokat. A hitelfelmondási és törlesztési moratórium azonban változatlanul június 30-ig tart.

A Mi Hazánk Mozgalom már felhívta rá a figyelmet, hogy a hitelmoratórium lejártát követően bajba kerülhet sok magyar család. Kifejezetten a válságágazatokban lévő vállalati hiteleknél, a válságázatokban dolgozóknál, illetve az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezőknél léphetnek fel súlyos problémák. Mivel a számítások alapján a hitelállomány 15-20 százaléka is problémássá válhat a Mi Hazánk Mozgalom következő célja elérni, hogy a kormány vizsgálja felül a törlesztési moratórium június 30-ai lejárati határidejét és hosszabbítsa meg azt további fél évvel, különös tekintettel a bajba jutott szektorra vonatkozóan. Meghosszabbítás nélkül ugyanis nem csak a válságágazatokban élők kerülhetnek kilátástalan helyzetbe, ezzel párhuzamosan pedig egyenesen a népnyúzó végrehajtókhoz a hitel felmondását követően.

Dr. Fiszter Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom végrehajtási, hitelügyi szakpolitikusa

További bejegyzések

Tarthatatlan, hogy a magyarok fizetésük jelentős részét lakhatásra költik

Dér Dániel

Az LMBTQP-propagandafelvonulás helyett a Mi Hazánk ellentüntetését tiltotta be a rendőrség

Dér Dániel

Így buktatta le a Mi Hazánk a végrehajtó maffiát

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben