Megbecsülést az önkormányzati dolgozók részére!

Szerda reggel országos munkabeszüntetésbe kezdtek az önkormányzati közigazgatás dolgozói, akik hosszú ideje változatlan bérviszonyok között végzik a munkájukat. A sztrájkot szervező szakszervezet közlése szerint több ezer köztisztviselő csatlakozott a megmozduláshoz. 

A tiltakozó dolgozók egyik fő követelése a fizetések érdemi emelése. A jelenlegi bérek sok esetben nettó 230–280 ezer forint között mozognak, ami jelentősen elmarad a hasonló végzettséget és felelősséget igénylő szférák jövedelmi szintjétől.

A probléma gyökere egy több mint másfél évtizede befagyasztott illetményalap. A köztisztviselők fizetését egy olyan szorzórendszer alapján számítják ki, amelynek alapja 2008 óta változatlan.

Több alkalommal elmondtam korábban is, ha béremelésekről beszélünk, figyelembe kell venni, hogy ezt mely területen akarjuk végrehajtani. Más helyzetben van a magyar kkv-szektor, másban a multinacionális cégek, és más jellegű az állami szektor is. Ez utóbbiban azonban ésszerűbb forrásfelhasználással lenne lehetőség pénzeket felszabadítani, a nagy “bürokratikus vízfejet” kell csökkenteni, a sokmilliós vezetői prémiumokat visszavenni, ha azokat érdemtelenül osztogatják, és azokat a dolgozókat jobban megbecsülni, akik működtetik a közigazgatást. Ehhez azonban politikai, kormányzati akaratra lenne szükség. A Fidesz részéről láthatólag erre nincs akarat, a Mi Hazánk viszont megbecsülést szeretne az önkormányzati dolgozók részére is!

 
Lantos János,
a Mi Hazánk Munkaügyi Kabinetjének elnöke

További bejegyzések

A „leghűbb ügyésszel” való trükközés helyett három saját alkotmánybíró-jelöltet állított a Mi Hazánk

Dér Dániel

Azonnali vízkormányzást sürget a Mi Hazánk!

Dér Dániel

Valódi nemzeti kormányzás idején a Bűnvadászokat kitüntetnék és nem rabosítanák!

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben