Az elmúlt hetekben több megyéből, több településről kerestek bennünket postai kézbesítők, hogy mennyire veszélyessé vált a munkájuk. Munkavégzésük alatt azzal kell szembesülniük, hogy egyre több lakáson, ahol bizonyítottan, a lakó saját bevallása szerint is pozitív tesztet produkált, nincs figyelmeztető, karanténos beteget jelző piros cédula. Sajnos egymásra mutogatnak a hatóságok. A rendőrség szerint nekik csak ellenőrzési kötelességük van. A piros cetlik kihelyezéséért az önkormányzatok és az egészségügyi szolgálat a felelősek, mondják. Csak tetézi a bajt, hogy az emberi felelőtlenség még nagyobb veszélybe sodorja a postai alkalmazottakat, mert sokan nyitnak ajtót úgy a postásnak, hogy tudják, fertőzhetnek. Egyre több a fertőzött a kézbesítők között is, ezért különösen fontos lenne erre a problémára sokkal jobban figyelni a hatóságok és a lakók részéről is.
Egyetértünk azzal, hogy hősök az egészségügyi dolgozók és más területen veszélyeztetett, de folyamatosan helytálló dolgozók is. Azonban méltatlanul elfeledkezünk a postásokról, akik nap, mint nap szintén kockára teszik egészségüket. Azt se felejtsük el, hogy mindezek nélkül is hosszú évek óta nehéz és méltatlan körülmények között kell munkájukat végezniük. Nem kielégítő munkakörülmények és munkaeszközök, alacsony bérezés, amelyen a nevetségesen alacsony, átlagosan 8 százalékot kitevő emelés mit sem segített, továbbá „értékesítési elvárások”, ezek mind azt eredményezik, hogy a Magyar Posta állandó munkaerőhiánnyal küzd.
A Mi Hazánk Mozgalom erkölcsi és anyagi megbecsülést követel a postásoknak ebben a nehéz időszakban. Kérjük a kormányt, hogy az egészségügyi dolgozókhoz hasonlóan vizsgálja meg annak lehetőségét, milyen többlettámogatást tud nyújtani számukra!
Eszli István, a Mi Hazánk Veszprém megyei elnöke
Lantos János, a párt Munkaügyi Kabinetjének tagja, volt postai dolgozó