A jövő évi országgyűlési választáson a feltételek szigorítása miatt várhatóan csak három listából lehet választani: a Fidesz és a balliberális szivárványkoalíció mellett harmadik útként a Mi Hazánk Mozgalom kerül a listás szavazólapokra. Egyéni képviselőjelöltből valamivel több lesz, de a Mi Hazánk az egyetlen ellenzéki párt, mely mind a 106 választókerületben saját képviselőjelöltet fog állítani – jelentette be Novák Előd, a mozgalom alelnöke, aki Esztergomban bemutatta a párt helyi jelöltjét, Lantos Jánost is.

– Esztergomban és tágabban vett környékén, tehát Komárom-Esztergom megye keleti felében, a 2-es számú választókerületben sincs más út, mint a harmadik út, a tiszta és hiteles magyar út. A Mi Hazánk Mozgalom gyökeresen szakít az elmúlt 30 év felelőtlen és hazug politizálásával, amely hemzseg a nemzetellenes folyamatoktól, de ugyanúgy bővelkedik a látszat- és félmegoldásokból, és nem utolsó sorban a következmények nélküliségtől. Ezek végső soron éppúgy igazak a balliberális tömbre és a jelenleg regnáló fideszes kormányzásra is – jelentette ki Lantos János, a Mi Hazánk országgyűlési képviselőjelöltje.

– Talán meglepőnek tűnhet, hiszen nem Borsod megyében vagyunk, de már régóta nem meglepetés, akár itt Esztergomban, annak egyes részein is komoly hiányosságokkal küzd a közbiztonság, létezik a cigánybűnözés, ezt mindez ideáig a szőnyeg alá söpörték, hát mi nem fogjuk

– mutatott rá.

Lantos szerint szintén évek, évtizedek óta tartó akut probléma a 10-es út is. Mint mondta, aki Esztergomból, vagy akár a megyehatárhoz közeli településekből jár be Budapestre naponta, az tudja, a 10-es út egy fogalom. Mégpedig egy meglehetősen “sötét és borzalmas” fogalom.

– Gyakorlatilag reggelente és délutánonként járhatatlan, órákat vesz el életünkből. Egész egyszerűen a 10-es út már régen alkalmatlan ekkora forgalom elbírásához, csak, hogy egy viszonyszámot mondjak, 30 kilométert nagyjából 2 óra alatt lehet megtenni, ezért az országgyűlésbe jutva minden olyan ötletet, az elkerülő út építését vagy az M0-as körgyűrű befejezését, amely reális lehetőséget nyújt arra, hogy ezt a tarthatatlan állapotot megoldja, minden erőnkkel támogatni fogunk, sőt, saját javaslatokat is leteszünk az asztalra – fejtette ki terveit.

Az elkövetkező egy évre ígérte, hogy számos más területtel kapcsolatban ki fogják fejteni javaslataikat a térséget illetően. Azt viszont már most leszögezte, mivel a koronavírusra hivatkozott sokszor értelmetlen lezárások miatt hatalmas gazdasági zuhanás érte Esztergomot, Dorogot, a környező településeket is, ha ezeket feloldják, akkor sem tűnnek el a hosszú távú hatások.

– Ezért nagy hangsúlyt fogunk fektetni arra is, hogy az országgyűlésben kiemelt figyelmet fordítsunk arra, hogy itt is védjük a magyar munkahelyeket, erősítsük a ma még nem igazán létező magyar nemzetgazdaságot, a kis- és középvállalkozásokat támogassuk

– nyomatékosította.

– Aki tehát nem kér a balliberális oldalból, a gyurcsányi keresztény- és magyarellenes ideológia által hajtott tömbből, de a Fidesz képmutató, sok esetben áljobboldali és álnemzeti félmegoldásaiból sem, ők sem maradnak választás nélkül Komárom-Esztergom megye 2. számú választókerületében. Lesz lehetőségük választani, mégpedig egy olyan jövőképet, amely Magyarországot úgy képzeli el, hogy a nemzet tagjai büszkék magyarságukra, tudják, hogy hol a helyük a világban, a társadalomnak pedig nem lesz szégyenkezni valója egyetlen társadalmi rétege miatt sem, hiszen mindenki tisztességes fizetést kap az elvégzett munkájáért. Tehát egy keresztény gyökereire büszke, és ez Esztergom esetében azt gondolom, kiemelten fontos a város történelmi múltja miatt, szemléletében hazafias, patrióta, a társadalmi, szociális problémák iránt pedig érzékeny magyar társadalmat képzelünk el, és egy ilyen Magyarországot fogunk felépíteni – zárta gondolatait.

Magyarjelen.hu

X