Elismerte a főpolgármester helyettese a Mi Hazánknak küldött válaszában, hogy politikai döntést hozva vonatták vissza a Farkasréti temető vezetőjének szokásos hozzájárulását a jubileumi Rongyos Gárda-megemlékezéshez, melyet a nyolc nemzeti szervezet a kitiltás ellenére is megtart a fővárosi intézmény főbejárata melletti közterületen, majd magánszemélyekként vonulunk be koszorút, virágot, mécsest elhelyezni a Rongyos Gárda-emlékműhöz.

A szocializmus évtizedeinek kulturális diktatúrájából ismert, politikai alapú tilt-tűr-támogat rendszerét valósítja meg Karácsony Gergely azzal, hogy az emlékezetpolitikai szabadságjogokat korlátozva kitiltották a hagyományos megemlékezést a Rongyos Gárdáról, melynek Sopront is köszönhetjük Trianon után.

Hiába próbálják meg Karácsony Gergelyék ide keverni, hogy a Tanácsköztársaság államterrorizmusának működtetésében részt vevő gyilkosokat hogyan büntették meg részben azok a személyek, akik később a Rongyos Gárda kötelékeiben harcoltak, mi a nyugat-magyarországi szabadságharc kirobbanásának 100. évfordulóján, augusztus 28-án kifejezetten a Sopronért és környékéért, hazánk területi integritásáért vívott hősies küzdelmekre emlékezünk.

Az ’56-os pesti srácokhoz hasonlóan nem a reguláris honvédség keretében, de idegen megszállás ellen a hazáért harcoló, 19 esztendős műegyetemistaként száz éve Sopronban hősi halált halt Vámossy Tibornak nincsenek leszármazottai, de a kezdeményezésünkre védetté, nemzeti örökséggé nyilvánított sírja fölötti emlékművet sikerült felújíttatnunk, a nemzeti hősökről való megemlékezésünk jogát pedig senki sem vonhatja meg, még Karácsony Gergely sem!

Novák Előd
a Mi Hazánk alelnöke

X