Követendő szakszervezeti fellépés az Audinál

Sajnos része a mai magyar valóságnak, hogy maguk a szakszervezetek sem minden esetben lépnek fel kellő eréllyel a dolgozók érdekében, a kormány ellehetetlenítő politikája mellett ez is közrejátszik abban, hogy Magyarországon gyérnek mondható a dolgozói érdeklődés a szakszervezetiség irányába.

Éppen ezért üdvözöljük és példaértékűnek tartjuk az Audi Hungária Független Szakszervezet kiállását, akik nem kertelnek, és olyan követelményeket fogalmaznak meg az Audi Hungária felé, amelyek valóban segítik a gyár dolgozóit.

18 százalékos inflációval számolnak 2023-ra, 23 százalékos béremelést akarnak, továbbá egyéb juttatási és munkaszervezési tárgyalási pontokat is megfogalmaztak, így 300 ezer forint egyszeri kifizetést, valamint 600 ezer forint cafeteriát akarnak. Az alapbéremelést már április elsejétől szeretnék megkapni, a megállapodás egy évre, 2024. március végéig szólna.

Az Audi Hungaria túlzónak tartja elképzeléseiket, a Mi Hazánk szerint viszont a jelenlegi gazdasági helyzetben ez volna a minimum, és sok sikert kívánunk számukra, reméljük, a többi szakszervezet is példát vesz róluk.

Lantos János, Mi Hazánk munkaügyi kabinet elnök

További bejegyzések

A Mi Hazánk egyetlen párttal sem kötött koalíciós megállapodást!

Dér Dániel

A lyukas zászló nem az árulóké, hanem a független Magyarországért harcoló szabad magyaroké!

Dér Dániel

Ne ködösítsen tovább a kormány a vitnyédi migránstábor körül!

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben