Kifizeti a szivárványos rongyok eltávolításáért járó bírságot Novák Előd

Budapest mindenkié! – ezért sem fogadható el, hogy kisajátítsa az Erzsébet hidat egy párt vagy bármilyen politikai mozgalom, mint pl. az LMBTQSTB-lobbi a zászlóival. Érthető, ha a provokációra az utca embere a szivárványos rongyok eltávolításával válaszolt, bár ízlésem szerint a kukában volna a helyük, a rendőrség páratlanul gyors fellépése miatt érthető a Duna segítségének igénybevétele is, hiszen ennyi zászlóval már nem lehet elszaladni – írja Facebook-bejegyzésében Novák Előd, akit legutóbb 1,1 millió forintra büntettek a szivárványos propaganda két ízben történt eltávolítása miatt, korábban pedig a Főpolgármesteri Hivatalra tűzött zászlót szedte le egy 15 méteres tűzoltólétrával:

Novák Előd szerint Karácsony Gergely inkább pl. kátyúzásra kellett volna költse a budapestiek pénzét, nem homoszexuális és egyéb deviáns propagandára. „A főpolgármester feljelentésem ellenére megúszta tavaly a betiltott gyűlésük megtartását is büntetés nélkül. Ha most az értéktelen rongyok eltávolítása, a rend helyreállítása miatt viszont bírságot kéne fizessen a véleménynyilvánításával élő honfitársunk, átvállalom a büntetését. A rendőrség kézivezérlését folytatja sajnos az új kormány is, mely nem is kezdeményezte a gyülekezési törvény módosítását, így elvileg be kellett volna tiltani az LMBTQXYZ-felvonulást”, írja a Mi Hazánk alelnöke.

Árad az LMBTQSTB! Magyar Péter már homoszexuális párok számára szorgalmazta a gyermekek örökbefogadását az Országgyűlésben, amit a Mi Hazánk elfogadhatatlannak tart. A homoszexualizmus agresszív mozgalma által hirdetett beteg büszkeséggel szemben méltósággal kellene viseljék sorsukat, nem kéne kérkedjenek devianciájukkal, normálisnak hazudva azt, ami nem az, és nem kéne gyerekek örökbefogadását követelniük sem így, hogy közben nem is akarnak normális párkapcsolatban élni. A jogaik most is egyenlőek (pl. egy homoszexuális hajlamú férfi is megházasodhat egy nővel), de többletjogokat nem támogat a Mi Hazánk, ellenezzük a természetellenes, beteges devianciák törvényesítését a homoszexuális párok házasságkötésétől kezdve a pedofíliáig mindet.

Novák Előd hozzátette: a Fidesz-kormány bűne volt, hogy többször leszavazták a pedofil bűncselekmények elkövetői kémiai kasztrálásának külföldi mintákra történő bevezetését, ahogy a szivárványos zászlók középületekre való tűzésének tilalmát célzó törvényjavaslatomat is. A Fidesz tűrte, a Tisza támogatja, a Mi Hazánk tiltaná azt is, hogy a homoszexuális párok gyermekeket fogadhassanak örökbe. Sajnos már így is a KSH szerint hat év alatt megháromszorozódott a „szivárványcsaládok” száma, a legutóbbi adat szerint már 4125 kisgyerek nevelkedik ilyen körülmények között hazánkban.

Családi büszkeség menete néven egésznapos programmal, pozitív üzenettel válaszolunk az LMBTQSTB-propagandafelvonulásra két héttel később, a népesedés világnapján, július 11-én, 10 órától a budapesti Szentháromság téren gyülekezünk, a várban, az Anya-Ország Alapítvány szervezésében – írja Novák Előd.

További bejegyzések

1956 hetvenedik és 2006 huszadik évfordulójáról is megemlékezik a Mi Hazánk október 23-án 15 órától a Corvin közben

Dér Dániel

Elhunyt az utolsó széles körben ismert 1956-os hős, Pongrátz András Corvin közi szabadságharcos

Dér Dániel

Dr. Boros László gyermekgyógyász professzor az oltóipar nemzetközi bűnszervezetéről a Fekete István Szabadegyetemen

Dér Dániel
Adatvédelmi tájékoztatás

Ez az adatvédelmi nyilatkozat elmagyarázza, hogy a mihazank.hu hogyan gyűjti, használja és védi a személyes adatokat a látogatók és felhasználók adatainak védelme érdekében a GDPR (EU 2016/679) rendelet szerint.

Az Ön adatainak védelme kiemelten fontos számunkra. A GDPR előírásainak megfelelően törekszünk annak szabványait támogatni és betartani. A Mi Hazánk Mozgalom lehetővé teszi az Európai Unió lakosai számára a szolgáltatásainak használatát, ezért célunk, hogy megfeleljünk az Európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) előírásainak. További részletekért kérjük, látogasson el az EU GDPR Információs Portálra

1. Az adatkezelő: Mi Hazánk Mozgalom, kapcsolat: [email protected]
2. Gyűjtött adatok: név és e-mail cím (például kapcsolati űrlapok kitöltésekor), IP-cím és böngészőinformációk (technikai naplózás és biztonság), valamint sütik (cookie-k) az oldal működéséhez, funkcionális és statisztikai célokra.
3. Az adatkezelés céljai: kapcsolatfelvétel és üzenetkezelés, a honlap biztonságának és stabil működésének fenntartása, látogatottsági statisztikák készítése.
4. Jogalap: a felhasználó hozzájárulása és jogos érdek, például a weboldal karbantartása és biztonsága érdekében.
5. Adattárolás időtartama: a személyes adatokat csak a szükséges ideig tároljuk, vagy amíg jogszabály előírja; a kapcsolati űrlapon megadott adatokat legfeljebb 12 hónapig őrizzük.
6. Személyes adatok továbbítása: harmadik félnek nem adjuk el vagy bérbe, csak jogszabályi kötelezettség esetén vagy ha alvállalkozót (pl. tárhelyszolgáltatót) veszünk igénybe.
7. Az Ön jogai: hozzáférhet adataihoz, kérheti azok helyesbítését, törlését („az elfeledtetés joga”), adathordozhatóságot, hozzájárulás visszavonását, vagy panaszt nyújthat be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH).
8. Sütik: a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására, funkcionális működésre és látogatottsági elemzésre; részletek a Sütikezelési tájékoztatóban találhatók.
9. Adatbiztonság: minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megteszünk a személyes adatok védelme érdekében a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, nyilvánosságra hozatal vagy megsemmisítés ellen.
10. Kapcsolat: bármilyen kérdés esetén írj nekünk az [email protected] címen.

GDPR