Janecska Zoltán, Tolna vármegye 3. választókerület (Paks és környéke) képviselőjelöltje

Janecska Zoltán helyi képviselőjelöltünk 56 éves, három gyermek édesapja. 1986-ban sportolóként igazolt Paksra, azóta is itt él. Több mint egy évtizeden át hivatásos tűzoltóként szolgálta városát. Vállalkozóként a civil élet kibontakozását segíti, kulturált szórakozási lehetőségek biztosításához járul hozzá, és rendszeres rendezvények szervezésében vesz részt. Paks bejegyzésű egyesület elnökeként motoros, sport- és karitatív tevékenységet is folytat és támogat. Lokálpatriótaként szívügye Tolna megye 3-as választókerületének felemelkedése, a helyiek életminőségének javítása, és a térség valódi érdekképviselete az Országgyűlésben. A Mi Hazánk Mozgalom jelöltjeként meggyőződése, hogy politikai csatározások helyett a helyi emberek valós problémáira kell koncentrálni, és a döntéseknek a közösség érdekét kell szolgálniuk.

Kiemelten fontosnak tartja a közlekedési infrastruktúra fejlesztését: az utak, hidak, vasúti kapcsolatok és buszjáratok állapotának javítását, a menetrendek lakossági igényekhez igazítását. Elsődleges számára a közbiztonság erősítése, a rendőri jelenlét növelése, valamint a kábítószer-ellenes programok hatékonyságának javítása. Kiemelt célja a Duna-parti települések árvízvédelmének biztosítása, a turizmus fejlesztése és a helyi gazdák, kisvállalkozók támogatása, hogy ne a multinacionális cégek uralják a piacot.
Szorgalmazza az egészségügyi ellátás bővítését, a szakemberhiány csökkentését, valamint a szabadidős és rekreációs lehetőségek növelését, hogy a fiatalok számára vonzó legyen helyben maradni. Támogatja a kulturális és sportélet fejlesztését, a közösségi terek jobb kihasználását, és a helyi önkormányzatok átlátható, a lakosság bevonásával történő gazdálkodását. Elkötelezett abban, hogy Tolna 3. választókerület települései ne a központi érdekeknek, hanem a helyi emberek akaratának megfelelően fejlődjenek.

Elérhetőségei:
[email protected]

 

További bejegyzések

Ormándi-Edőcs Beáta, Budapest 5. választókerület (érintett kerületek: 6-13) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Szabóné Papp Klára, Pest vármegye 8. választókerület (Üllő, Vecsés, Gyál és környéke) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Kovács Attila, Budapest 16. választókerület (érintett kerületek: 18-20-23) képviselőjelöltje

Dér Dániel
Adatvédelmi tájékoztatás

Ez az adatvédelmi nyilatkozat elmagyarázza, hogy a mihazank.hu hogyan gyűjti, használja és védi a személyes adatokat a látogatók és felhasználók adatainak védelme érdekében a GDPR (EU 2016/679) rendelet szerint.

Az Ön adatainak védelme kiemelten fontos számunkra. A GDPR előírásainak megfelelően törekszünk annak szabványait támogatni és betartani. A Mi Hazánk Mozgalom lehetővé teszi az Európai Unió lakosai számára a szolgáltatásainak használatát, ezért célunk, hogy megfeleljünk az Európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) előírásainak. További részletekért kérjük, látogasson el az EU GDPR Információs Portálra

1. Az adatkezelő: Mi Hazánk Mozgalom, kapcsolat: [email protected]
2. Gyűjtött adatok: név és e-mail cím (például kapcsolati űrlapok kitöltésekor), IP-cím és böngészőinformációk (technikai naplózás és biztonság), valamint sütik (cookie-k) az oldal működéséhez, funkcionális és statisztikai célokra.
3. Az adatkezelés céljai: kapcsolatfelvétel és üzenetkezelés, a honlap biztonságának és stabil működésének fenntartása, látogatottsági statisztikák készítése.
4. Jogalap: a felhasználó hozzájárulása és jogos érdek, például a weboldal karbantartása és biztonsága érdekében.
5. Adattárolás időtartama: a személyes adatokat csak a szükséges ideig tároljuk, vagy amíg jogszabály előírja; a kapcsolati űrlapon megadott adatokat legfeljebb 12 hónapig őrizzük.
6. Személyes adatok továbbítása: harmadik félnek nem adjuk el vagy bérbe, csak jogszabályi kötelezettség esetén vagy ha alvállalkozót (pl. tárhelyszolgáltatót) veszünk igénybe.
7. Az Ön jogai: hozzáférhet adataihoz, kérheti azok helyesbítését, törlését („az elfeledtetés joga”), adathordozhatóságot, hozzájárulás visszavonását, vagy panaszt nyújthat be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH).
8. Sütik: a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására, funkcionális működésre és látogatottsági elemzésre; részletek a Sütikezelési tájékoztatóban találhatók.
9. Adatbiztonság: minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megteszünk a személyes adatok védelme érdekében a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, nyilvánosságra hozatal vagy megsemmisítés ellen.
10. Kapcsolat: bármilyen kérdés esetén írj nekünk az [email protected] címen.

GDPR