Kétmilliárd forintnyi önkormányzati ingatlan áron aluli eladási szándékának keretében kiárusítaná egy iskola kertjét is Újbuda szivárványkoalíciója, hogy irodaház épülhessen a helyén.

Pedig a balliberális pártok a választás előtt azzal kampányoltak, hogy Újbuda megtelt, most mégis folytatják a túlzott beépítéseket a zöldterületek csökkentésével. Épp elég, hogy az új lakóingatlanok építésével párhuzamosan nem létesülnek rendelők, játszóterek, bölcsődék, óvodák, iskolák, de a már meglévő intézmények felszámolását nem tűrjük! Ezért a Mi Hazánk Mozgalom tiltakozó aláírásgyűjtést indít a www.mihazank.hu/ujbudaiiskola címen, felszólítva a polgármestert, hogy a gátlástalan eladási pályázatot vonja vissza – jelentette be az iskolai előtti sajtótájékoztatóján Novák Előd újbudai önkormányzati képviselő, a Mi Hazánk alelnöke.

A ciklusokon átívelő ingatlanspekuláció keretében a Bocskai István Általános Iskola teniszpályáját már korábban eladták, majd megszüntették, most pedig az iskola gyermekei elől elvenni szándékozott zöld terület hiányában csak aszfalt és beton maradna az „örökös ökoiskolában”. Ha valamilyen baj történne az intézmény hátsó részében, azt ezután nem lehetne onnan megközelíteni például mentő- vagy tűzoltókocsival.

 

E Bocskai úti ingatlan évtizedek óta az iskola kertje. A Köznevelési törvény 74. § (4) szerint az önkormányzat nem adhatná el az iskola udvarát, de sajnos az oktatási intézmény is hibázott, mert az ingyenes bérleti jogviszony lejárt, és az iskola igazgatója valamiért elmulasztotta jelezni, hogy természetesen szeretné azt meghosszabbítani. Így most jogcím nélküli használatnak minősül, de talán rendőrt még nem hív az ott játszó tanulókra a polgármester.

 

A DK-s László Imre sunyi előterjesztésében és a mellékletét képező, helyrajzi számos, hosszú ingatlanfelsorolásban egy szóval sem említette, hogy iskola kertjének eladásáról is szó van, amire most szeretném felhívni a figyelmet, megkongatva a vészharangot – mondta Novák, hozzátéve: persze újbudai képviselőként így is tiltakoztam és nemmel szavaztam a kétmilliárd forintnyi önkormányzati ingatlan ráadásul áron aluli eladási szándékával szemben, amikor Újbuda önkormányzata piaci alapú meghirdetés helyett pusztán a XI. kerületi médiában, kvázi a helyi faliújságon meghirdetve próbált meg kiárusítani közösségi vagyont. A koronavírusra hivatkozva ugyanis mindent lehet: lezárni a gazdaságot, felfüggeszteni az önkormányzatok működését (helyette a polgármestereknek adva teljhatalmat, ami a korrupció melegágya), és fű alatt, haveroknak kiárusítani az önkormányzati vagyont.

 

A Mi Hazánk képviselője elmondta: Újbudán annyit sikerült elérni, hogy a testületi ülés helyett legalább informális, online tanácskozást tartanak, egy ilyenen a polgármester látszólag támogatta azt módosító javaslatomat, hogy hazánk legnagyobb ingatlanhirdetői portálján is közzé kelljen tenni az eladni tervezett vagyonokat. Módosító javaslatomat végül mégsem vették figyelembe, mert kikiáltási ár nem lenne, s az önkormányzati vezetés szerint a “portálon az adatlap kitöltésénél meg kell jelölni vételárat, enélkül a rendszer nem engedi rögzíteni a hirdetést”. De nem adtam fel, mivel valójában ott sem feltétlenül kell megjelölni vételárat, lehet pályázat és licit útján is értékesíteni, ezt pár nap alatt sikerült bebizonyítanom a hirdetési portál bevonásával, így végül mégis hajlandó az önkormányzat széles körben meghirdetni az eladni szánt ingatlanokat azon az oldalon, mellyel tavaly szerződést bontott a polgármesteri hivatal öt évi együttműködés után. Így legalább az áron aluli eladásokat sikerült megakadályoznia a Mi Hazánk Mozgalomnak.

 

A kétmilliárd forintnyi, számos ingatlan többnyire üres, beépítetlen telkeket jelent, tehát újabb beépítések várhatók, hiába kampányolt a szivárványkoalíció másfél éve azzal, hogy Újbuda megtelt, s inkább fákat ültetnének a magukat jámbor városszépítőnek beállító politikusbűnözők.

 

A reprezentatív saroktelkeket különös igyekezettel próbálják eladni. Az Ulászló, Vincellér, Kökörcsin, Zsombolyai utcák által határolt területen is botrány van a szintén ciklusokon átívelő beépítési kísérletből azon az ősfás területen. Ezt az „ahol üres rész van, azt be kell építeni, profittá tenni” szemléletet folytatná a fideszes után a jelenlegi ellenzéki kerületvezetés is a környéki lakók szerint. Két hatszintes társasházat építtetnének oda 42 lakással, 24 fát kivágva. A Mi Hazánk Mozgalom viszont emlékezteti a döntéshozókat a választási ígéreteikre.

 

Nem kapott ötöst a ballib alpolgármester lánya, apuci bezáratta az újbudai gimnáziumot  – a korábbi, máig sem újraindított gimnáziummal kapcsolatos botrányuk után elképesztő ez az iskolafelszámolási programjuk, zárta sajtótájékoztatóját Novák Előd.

X