Hős szobrok helyett, „Tiszta udvar, rendes ház” táblát a cigányságnak!

A Momentum támogatja, hogy több közéleti szereplőről nevezzenek el köztereket és a BLM-szobor mintájára köztéri szobrokat is kezdeményez cigány „hősökről”. A Mi Hazánk Mozgalom pedig ehelyett a „Tiszta udvar, rendes ház” intézmény bevezetését támogatná a szegregátumokban, mivel a mindennapi példák jól mutatják, hogy sokan az itt élők közül az alapvető emberi normákat sem képesek betartani. Élhetetlen, sokszor emberhez nem méltó körülmények között élnek, azt hajtogatva, hogy nekik jár a szennyvíz, a vezetékes ivóvíz, és a szemétszállítás. Mindenkinek lehetősége van ezeket a szolgáltatásokat igénybe venni, sőt törvényi kötelezettsége is, csak nem élnek vele, a számonkérések alkalmával pedig diszkriminációt kiáltanak.

A momentumos Hornyák Evelin arról beszél, hogy tiszta, élhető lakókörnyezetet akar a kegyeltjeinek. Akkor ne a Dunaparton, hanem a Sajó partján sétálgatva videózzon és ne központi segítséget várjon ahhoz, ami egyébként nem csak már meglévő jog, hanem társadalmi elvárás és kötelezettség is! Donáth Annát és asztaltársaságát – mivel nyilvánvalóan látszik, hogy az íróasztal mögül politizálnak –  köztük a kazincbarcikai jelöltjüket is, szívesen körbevezetem az észak-borsodi részeken, ahol magyarok rettegnek és menekülnek el, nem véletlenül. Itt szembesülhetnek vele, hogy valójában mi is az a kultúra, amire szerintük büszkék lehetnénk. Felhívom a figyelmet, hogy nem csak Kazincbarcikából áll a választókörzet, és a szegregátumok felszámolásához a szegregátumok létrehozóinak is változtatniuk kellene az életmódjukon.

Dr. Fiszter Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselőjelöltje

További bejegyzések

Tarthatatlan, hogy a magyarok fizetésük jelentős részét lakhatásra költik

Dér Dániel

Az LMBTQP-propagandafelvonulás helyett a Mi Hazánk ellentüntetését tiltotta be a rendőrség

Dér Dániel

Így buktatta le a Mi Hazánk a végrehajtó maffiát

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben