Horthy-szobor avatása a Parlamentben

Miközben a baloldal a III/II-es Horn Gyuláról és a fehérellenes terrorista Nelson Mandeláról nevez el közterületet, szükségesnek tartjuk kinyilvánítani, hogy bár utolsó kormányzónk munkásságát lehet kritizálni bal- és jobboldalról egyaránt, és jogosan, de a Horthy-korszak 25 évét összehasonlítva a rendszerváltás óta eltelt évtizedekkel: egyértelműen szoborért kiált. A két világháború között gazdasági világválság, világszerte több tízmilliónyi halálos áldozatot követelő spanyolnátha-járvány és főként Trianon sújtotta az országot, Horthy Miklós mégis virágzásnak tudta indítani, lenyűgöző gazdasági fejlődést és kulturális pezsgést produkálva – mondta Novák Előd, majd a Mi Hazánk teljes képviselőcsoportjának jelenlétében Toroczkai László és Dúró Dóra leleplezte a szobrot az országgyűlési alelnöki irodában, a Szent Korona közelében, illetve köszöntőt mondtak. A hiánypótló szoborállítás Zetényi-Csukás Ferenc, a Horthy Miklós Társaság tiszteletbeli elnökének közreműködésével zajlott le, és Kovács Attila református lelkipásztori áldásával.

További bejegyzések

Tarthatatlan, hogy a magyarok fizetésük jelentős részét lakhatásra költik

Dér Dániel

Így buktatta le a Mi Hazánk a végrehajtó maffiát

Dér Dániel

Toroczkai László reakciója a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételről

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben