Kormányzati fellépést követel a digitális cenzúra ellen a Mi Hazánk Mozgalom azt követően, hogy a Facebook letiltotta a párt profilját – jelentette ki a Mi Hazánk elnökhelyettese szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Dúró Dóra szerint az Igazságügyi Minisztérium által létrehozott digitális munkacsoportnak kellene kidolgoznia a magyar állampolgárok védelmét szolgáló szabályozást.

A tiltás annál is inkább elfogadhatatlan, mert a Facebook egy bejegyzett, törvényesen működő párt oldalát tiltotta le egy bejelentett, az október 23-i rendezvényüket hirdető plakát miatt

– mondta.

Megjegyezte, jellemző, hogy a tiltás éppen akkor történt, amikor országszerte megnőtt a párt iránti érdeklődés, és szeptemberhez képest 101 százalékkal emelkedett az oldal kedvelőinek száma.

Dúró Dóra  hozzátette,

a Facebook már az európai parlamenti választások alkalmával is beavatkozott a magyar közéletbe azzal, hogy indoklás nélkül törölték Toroczkai Lászlónak, a párt elnökének közösségi oldalát. Egy lakossági fórum meghívójáért is tiltást kaptak már, de a “Magyarország a magyaroké” mondatért is tiltást járt – fűzte hozzá.

A politikus szerint a jogállamiságot szisztematikusan semmibe vevő cenzúra világszerte tiltja a jobboldali, keresztény tartalmakat. Nem lehet véleményt nyilvánítani a Facebookon a Mi Hazánk olyan, markáns programpontjait érintő témákról, mint a cigányság népességrobbanása, a szegregáció, a “cigánybűnözés”, a szibériai bérrabtartás, a halálbüntetés, az LMBTQ-propaganda tiltása, a genderlobbi vagy a fehérellenes rasszizmus – sorolta.

Dúró Dóra kijelentette: ebben a helyzetben a magyar jogszabályoknak kell gátat vetniük “a Facebook balliberális véleménydiktatúrájának”, a kormány nem halogathatja tovább a szembeszállást a multinacionális techcégek túlhatalmával.

 

 

 

X