Fiatal harcos fogja képviselni a nemzeti oldalt Heves megyében

Gonda Ádám indul a Mi Hazánk színeiben Heves megye 3. számú választókörzetében a jövő évi országgyűlési választáson.

A bemutatón Dócs Dávid a párt alelnöke elmondta, hogy egyedül a Mi Hazánk Mozgalom indít önállóan mind a 106 körzetben jelöltet.

“Az is megkülönböztet minket az elmúlt 32 év leszerepelt politikai pártjaitól, hogy mi valóban a magyar emberek érdekeit tartjuk szem előtt a politikai konc helyett, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a magyar emberekkel és szakértőinkkel közösen kidolgozott, Virradat névre keresztelt szakmai programunk, ami egyedül nekünk van a mezőnyben.”

– fogalmazott.

“Ezzel a programmal tervezzük az olyan többre érdemes megyék felzárkóztatást, mint amilyen Heves megye is.”

Gonda Ádám fiatal kora ellenére régi harcostárs a nemzeti oldalon, aki kitartva értékrendje mellett most is a választókerület és városa, Hatvan érdekeit tartva szem előtt.

Elszántan vág neki a jövő évi megmérettetésnek.

Célja, hogy az emberekkel közösen keressék meg a választókerületben élők legfőbb problémàit, hogy azok után járva megnyugtató megoldásokat tudjon találni rájuk. – zárta gondolatait Dócs Dávid

 

Magyarjelen.hu

További bejegyzések

Egyedül 60 őrült politikussal szemben az Európai Parlamentben!

Dér Dániel

A Fidesz még könnyebbé teszi a vendégmunkások beözönlését

Dér Dániel

Több támogatást az ételallergiásoknak!

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben