Feljelentést tesz a Mi Hazánk a kormány kommunikációja miatt

Közösség elleni uszítás miatt feljelentést tesz a Mi Hazánk a kormány kommunikációja miatt: az oltatlanok elleni megbélyegzést olyan szintre emelték Orbánék, ami álláspontunk szerint bűncselekmény, miközben a sorozatos kormányzati hazugságoknak semmilyen következménye nincsen.

Korábban azt hazudta Orbán Viktor, hogy nem lesz kötelező az oltás, hiszen „nem diktatúrában élünk”, ez egy szabad ország, ma pedig már arról beszélt a miniszterelnök, hogy „nincs más választás, mindenkinek be kell oltatnia magát”. Mi a diktatúra, ha nem ez? Azt is hallhattuk alig egy éve, hogy a vakcina élethosszig véd, fél éve még azt is tagadták, hogy harmadik oltás kell, sőt a negyedik hullám kialakulását is igyekeztek elhazudni. A Mi Hazánk szerint nem csoda, hogy az emberek már nem hisznek a kormánynak, hiszen gyakorlatilag semmi nem úgy történt, ahogy azt az ő tájékoztatásaikból hallhattuk. Nincs szó semmiféle nyájimmunitásról sem ötmillió, sem hatmillió beoltottnál sem.

Az oltatlanok elleni hergelés nemcsak erkölcsi, morális alapon, illetve jogilag elfogadhatatlan (ezért is teszünk feljelentést), hanem hazugság is, hiszen a Nemzeti Népegészségügyi Központ, vagy Müller Cecíliáék egy újságírói kérdésre végre hajlandók voltak adatot szolgáltatni, és ebből kiderült: az augusztus elseje és október vége között megfertőződöttek közel fele, egészen pontosan 48%-a oltott.

A lezárásokkal kapcsolatban is felér egy beismerő vallomással a kormány politikája: tavaly feleennyi napi új fertőzöttnél gyakorlatilag mindent bezártak, most pedig belátják ők is, hogy ennek nincs értelme, tehát tavaly sem volt.

A Mi Hazánknak elege van abból, hogy folyamatosan az arcunkba hazudik a kormány, ezért holnap 15 órától tüntetést tartunk az Alkotmánybíróság előtt!

Elég a zsarolásból, nem kérünk a kötelező oltásból!

Dúró Dóra, országgyűlési képviselő, a Mi Hazánk elnökhelyettese

További bejegyzések

Tarthatatlan, hogy a magyarok fizetésük jelentős részét lakhatásra költik

Dér Dániel

Az LMBTQP-propagandafelvonulás helyett a Mi Hazánk ellentüntetését tiltotta be a rendőrség

Dér Dániel

Így buktatta le a Mi Hazánk a végrehajtó maffiát

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben