Ezt a politikai bejegyzést osztották meg a legtöbben a múlt hónapban a Facebookon

A Telex által összesített havi „lájkbajnokság” szerint az előző hónapban a magyar politikusok bejegyzései közül a legtöbb megosztást (több mint 5 ezret, mintegy 19 ezer lájk és 2 ezer hozzászólás mellett) Novák Elődnek az alábbi tartalma kapta (pedig a Mi Hazánk alelnökét igencsak letekerte a Facebook algoritmusa, ezt már a Telex is többször megjegyezte):

 

Toroczkai László Facebook-tiltását követően a YouTube-csatornája  mára a legtöbb feliratkozóval rendelkező magyar politikusi YT-csatorna lett, de mozgalmuk a Facebookot sem adhatja fel a fősodratú médiában való elhallgatásuk miatt. Jellemző, hogy a fenti szűrővizsgálatos témában is bár a Mi Hazánk tiltakozott először, aláírásgyűjtést is indítva, mégis inkább a megszűnőben lévő Jobbik képviselőjét hívták a köztévébe a témában.

Bár a Telexet koppintva az Index is indított egy Lájkok Ligája nevű sorozatot, mi nem tulajdonítunk túl nagy jelentőséget a főként a Facebook algoritmusa által generált eléréseknek (melyben természetesen az a Tisza Párt tarol, melynek EP-képviselője a Meta jogtanácsosa volt, évi 90 millió forintos fizetésért). Az ugyanakkor beszédes, hogy a magunkfajták elérésének letekerése ellenére a legtöbb megosztást (ami fontosabb interakció, mint a lájk vagy a hozzászólás) a Mi Hazánk alelnöke érte el legutóbb.

 

Dúró Dóra is tarol a Facebookon

Dúró Dóráról talán már elmondhatjuk, hogy a legnépszerűbb női politikus Magyarországon, pl. a Facebookon a legtöbb követővel rendelkezik (321 ezer). Dúró rendszeresen kiemelkedő eredményeket ér el a havi „lájkbajnokságokon”, követői rengeteg megosztásának is köszönhetően. Az elmúlt fél évben mindig sikerült felküzdenie magát a legtöbb interakciót szerző politikusi Facebook-oldalak listájára (sőt korábban volt első is), többször akár az 5. helyet is megkaparintva.

Tovább növeli sikerének súlyát, hogy vetélytársai hatalmas anyagi áldozatokkal, Facebook-hirdetésre költött százmilliókkal szereznek nagyobb elérést. Míg kampányidőszakban sok más politikus részéről a havi több tízmilliós költés sem volt ritka, ő sosem került fel az ezt számontartó listára.

 

Ez csupán egy hónap költése a Facebookon

 

Ha a mezőny hölgy tagjait vesszük figyelembe, még érdekesebb eredményt láthatunk, ugyanis Dúró Dóra oldala gyakran első helyet tudott szerezni, de legrosszabb esetben is csak 1-2 női politikus előzte meg, rendszerint szürreális összegek elköltésével (pl. Szentkirályi Alexandra).

A Facebook-interakciók mellett Instagramon is említésre méltó Dúró sikere, hiszen szinte mindig szerepel oldala a 10 legnépszerűbb politikusi Instagram között.

További bejegyzések

A Mi Hazánk egyetlen párttal sem kötött koalíciós megállapodást!

Dér Dániel

Ne ködösítsen tovább a kormány a vitnyédi migránstábor körül!

Dér Dániel

Orbán/Toroczkai vita: „5 billió (!) forintot költ a nép élelmiszerre, amit Önök a multiknak adnak!”

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben