EU-s segítségre van szükség a parajdi sóbánya katasztrófája ügyében

Az Európai Parlament magyar képviselőjeként együttérzésemet és mélységes megrendülésemet fejezem ki a parajdi sóbányát ért természeti katasztrófa miatt, amely jelentős környezeti, gazdasági és társadalmi károkat okozott Erdélyben. A helyi közösséget, kisvállalkozókat, szállásadókat, termelőket, turizmusból élőket súlyos veszteség érte, és az infrastruktúra károsodása mellett további komoly következmények várhatók, hosszan elnyúló válsághelyzetnek nézünk elébe.

A károk enyhítésére és a helyreállítás elkezdése érdekében kezdeményezem, hogy az Európai Parlament soron kívül napirendre vegye az érintettek számára nyújtható támogatások folyósításának kérdését.  Arra kérem az Európai Parlamentet, hogy haladéktalanul kezdje meg a vonatkozó pénzügyi eszközök előkészítését, úgymint az EU Szolidaritási Alap aktiválása, az Európai helyreállítási tervben meghatározott és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból lehetséges átcsoportosítások pénzügyi eszközeinek rendelkezésre bocsátása.

Mivel a román államnak kell a fent említett a támogatásokra a hivatalos kérelmet benyújtani az Európai Unió felé, minden, a parajdi sóbánya megmentésére és a károk enyhítésére vonatkozó kérelem és kezdeményezés támogatásáról biztosítom az erdélyi közösséget az Európai Parlamentben és azon kívül is.

Természetesen a későbbiekben elengedhetetlen a felelősök felkutatása és elszámoltatása, de jelen helyzetben az azonnali segítségnyújtás az elsődleges.

Dr. Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője

További bejegyzések

Az új aranykort sem a Fidesz, sem a Tisza nem fogja elhozni! Csak a Mi Hazánk programja!

Dér Dániel

Nem elengedni, hanem elrettenteni kell az embercsempészeket!

Dér Dániel

A budapesti román soviniszta gyűlés betiltását követeli Novák Előd

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben