Elhallgatja a közmédia a Mi Hazánkat, a székházostromra emlékeztet a párt

Bár a közvéleménykutatások szerint hazánk harmadik legerősebb pártja a Mi Hazánk (a fiatalok körében pedig már első), a kilenc parlamenti pártból mégis a legkevesebb megjelenés jut a közszolgálati és kereskedelmi hírműsorokban a Toroczkai László vezette mozgalomnak az NMHH hivatalos kimutatása szerint, főleg a kormánypárti médiumokban, noha a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét elvileg előírja a médiatörvény minden tévécsatornára, csak éppen panaszlehetőség gyakorlatilag nincs, illetve a Médiatanácsba csak fideszes tagokat választottak (míg korábban az ORTT-be minden parlamenti frakció delegálhatott).

Az NMHH legutóbbi mérése sem hozott változást: a januári összesítés szerint ha a politikusok megjelenését tekintjük 100%-nak, akkor 2,7% jut a Mi Hazánknak szerte a hírműsorokban, noha markáns, hírértékű üzenetei vannak, mégis az összes többi parlamenti pártot többször szerepeltetik, pedig azok sokszor ugyanazt képviselik (mint pl. most a NATO-bővítés ügyében). A sor végén kullog a Hír TV a Mi Hazánk 0,7%-os megjelenítésével, míg a Mészáros Lőrinc cégbirodalmába tartozó TV2 kereken 0%-nyi megjelenést biztosított egész januárban, noha pl. a párt nagyszabású évértékelő rendezvénye is akkor volt sok más sajtótájékoztatója mellett.

A megjelenések számán túl jellemző a beszédidő elosztása is: pl. az M1 19:30-as híradójában március 15-én a kormánypárti politikusok 7 perc 18 másodpercet kaptak, a DK-s gyűlés 2:52-t, míg a Mi Hazánk azonos méretű, de látványosabb gyűlése csak 0:30-at. Még a lélegeztetőgépre kapcsolt Jobbik szó szerint tízfős rendezvényéről is hosszabban, 38 másodpercben tudósítottak, az MSZP koszorúzása is 0:33, az LMP internetes beszéde 0:30, a Momentum belterjes beszélgetése 29 másodpercetet ért a közmédiában, tehát függetlenül attól, hogy mindössze két párt tartott központi megemlékezést, a többi formáció pótcselekvése is ugyanolyan hírértékű a közmédia szerint. Láthatóan nemcsak a 2006-os tévéostromot felejtették el, hanem a márciusi ifjak 12 pontjának első számú követelését: Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését!

Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke

További bejegyzések

Toroczkai László válasza Magyar Péternek

Dér Dániel

Magyarország nem keveredhet bele a háborúba Izraelben sem!

Dér Dániel

Ne fogadja el a kormány a WHO pandémiaszerződését!

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben