Elég a lezárásokból! – Online aláírásgyűjtésbe kezd a lezárások ellen a Mi Hazánk

A Mi Hazánk a lezárásellenes párt, amely túlzónak tartja a korlátozásokat, így azok feloldását javasoljuk.
Írd alá, ha egyetértesz!

Loading

Online aláírásgyűjtésbe kezd a lezárások enyhítéséért és a vállalkozások megmentése védelmében a Mi Hazánk Mozgalom, ami egyedüli pártként szólal fel a feloldások mellett. Kifejezetten a vendéglátóhelyek, sportcsarnokok, edzőtermek, uszodák, színházak és egyéb típusú szórakozóhelyek újranyitásáért indul a kezdeményezés, melynek részleteit Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese fejtette ki a lapunknak adott interjúban.

 „Kezdeményezzük, hogy akár korlátozott létszámmal, de működhessenek a vendéglátóhelyek, sportcsarnokok, edzőtermek, uszodák, színházak és egyéb típusú szórakozóhelyek” – hangsúlyozta.

A vendéglátóhelyekkel kapcsolatban Dúró Dóra kiemelte, hogy többségükben olyan kisvállalkozásokról van szó, amelyek számára tarthatatlan a további zárva tartás. Ha a korlátozások továbbra is fennmaradnak, tönkre fognak menni. A tavalyi évben négy hónapon keresztül nem nyitottak ki a vendéglátó egységek, miközben a bérleti díjat, valamint a rezsit fizetniük kellett teljes egészében, vagy részletben. Ugyanis akadtak olyan önkormányzatok, melyek tekintettel voltak a kialakult helyzetre és elengedték a díjakat.

Dúró felidézte, hogy a karácsonyi időszakban rengeteg ember zsúfolódott össze a plázákban, míg egy vidéki kiskocsmában, egy újranyitással és megfelelő korlátozások mellett sokkal kevesebb személy tartózkodna. Tehát a Mi Hazánk úgy tartja, a járványveszélyt nem növelné, ha maszkhasználattal, távolságtartással a vendéglátóhelyek újra kinyithatnának.

Jelentős zsúfoltságot okoz továbbá az élelmiszerüzletek este hét óráig tartó nyitva tartása, mivel a munkaidő után nagyon sokan intézik a bevásárlást. Ezzel szemben az uszodák, edzőtermek zárva tartanak, pedig az egészségmegőrzés szempontjából nagyon fontosak lennének az emberek számára. Feltette a kérdést az országgyűlési képviselő, hogy a lakóhely környezetében miért ne lehetne este futni, sétálni este nyolc óra után. Ezért

a Mi Hazánk Mozgalom feloldaná a sportolási célzattal történő lakhelyelhagyási tilalmat is este nyolc óra után.

Az egészségüggyel kapcsolatban Dúró Dóra kiemelte, hogy a halasztott műtétek, kontroll vizsgálatok szintén veszélyesek a társadalom számára. Mint fogalmazott, furcsa, hogy az iskolai tornaórákat szüneteltetni kell, mivel a minisztérium állásfoglalása szerint a tornaórákat csak szabadtérben lehet megtartani. Azonban nem minden intézményben van erre lehetőség.

„Szlovéniában megnyitották az uszodákat és az edzőtermeket. Ezért a Mi Hazánk Mozgalom úgy gondolja, hogy legalább e tekintetben, illetve a vendéglátóhelyek csődbejutásának elkerülésének érdekében legalább ezeken a területeken Magyarországnak is lépnie kellene.”

– hangsúlyozta a politikus.

További gazdasági könnyítéseket szorgalmaz a Mi Hazánk, ilyen például a bérleti díjak elengedése azoknak a vállalkozóknak, akik bezárták az egységeiket. Hiába a munkabér támogatás, a több százezres bérleti díj kifizetése nagy problémát jelent számukra.

A Mi Hazánk javasolja, hogy a tavasz és nyár beköszöntével a teraszok közterület használati díját engedjék el, hasonlóan a tavalyi évhez képest, a terhelések könnyítése végett. Továbbá szorgalmazzák a járulékmentesség megtartását is, hogy ténylegesen annyi időre legyen bejelentve a munkavállaló, amennyi munkát végez – szögezte le végül az elnökhelyettes.

Az online aláíráshoz tartozó linket ITT találja.

A vendéglátósok egyre kétségbe ejtőbb helyzetéről kérdeztük Spigut Tamást, aki egy szegedi belvárosi vendéglátó egység üzletvezetője, mely november óta zárva tart.

Az interjúban kifejtette, hogy nem tudja meddig tartható még a bezárással együtt járó korlátozás, ugyanis egyre több hely került és kerül a mai napig eladásra. A bérleti díjat folyamatosan fizetniük kell, attól függetlenül, hogy nincs használva a bérlemény. Indított egy szavazást az Éhező vendéglátósok Facebook csoportba, melynek több tízezer tagja van, melyben arra volt kíváncsi, hogy kormány mennyire támogatja őket. Nem meglepő módon több száz szavazat és komment érkezett a bejegyzésre, melyből az szűrhető le, hogy a kormány nem tesz semmit az üzemeltetők helyzetének megkönnyítésére.

„Az általam indított szavazás tükrözi, hogy mekkora baj van jelenleg a vendéglátásban. A kormány hiába hangsúlyozza a médiában, hogy támogatják ezt az ágazatot, és csökkent a munkanélküliség, ez abszolút nem állja meg a helyét. Számunkra semmilyen segítséget nem adnak.”

-hangsúlyozta.

Hozzátette, hogy egyedüli pártként a Mi Hazánk Mozgalom kezdeményezte a vendéglátósok terheinek csökkentését. Tavaly nyáron nem kellett a közterület használatért (teraszokra vonatkozóan) bérlet díjat fizetniük, mely nagy segítség volt számukra. Ezért úgy véli, hogy idén is annak a költségének az elengedése is levenné az anyagi teher egy részét róluk.

Véleménye szerint a legnagyobb áldozatok a munkavállalók, mert a vállalkozások halmoztak fel tartalékokat, de a dolgozók havi megélhetése a jelenlegi helyzetben teljesen kilátástalanná vált.

Ha legalább pár hónapra elengednék a járulékokat, akkor egyes munkáltatók nem trükköznének az órákban való bejelentésekkel. Nagyon sok munkavállaló már felélte a tartalékait, és egyre inkább kétségbe ejtőbb a helyzetük.

Véleménye szerint az rendben van, hogy egy részét a kiadásoknak az állam támogatja, de a fennmaradókat akkor sem lehet kitermelni, ha nincs bevétel. Ugyanezt lehet mondani a munkavállalók szempontjából is, hogy egy albérleti díjnak nem lehet csak egy részét kifizetni a tulajdonosnak, vagy a szolgáltatóknak.

Kiszállítással csak az éttermek tudnak enyhíteni a terheiken.

Spigut elmondta, hogy egy hónap bérleti díjat engedtek el az önkormányzatok a tavalyi lezárás alkalmával, amely kettő, kettő és fél hónapig tartott jobb esetben azoknak, akiknek volt terasz-lehetőségük. Hozzátette, a téli lezárásnál az önkormányzatok nem engedték el teljes egészében bérleti díjakat, ha ezt visszamenőleg elengednék és a jövőben jóvá lehetne írni a bérlet díjak tekintetében, az nagy segítség lenne mindenki számára.

Végezetül az üzletvezető hozzátette, bízik abban, hogy a következő időszakban segítséget nyújt a kormány a vendéglátó egységeket üzemeltető és ebben az iparágban dolgozók számára. Tovább reméli, hogy a Mi Hazánk Mozgalom online aláírásgyűjtését is sokan támogatják, mivel egyetlen pártként állnak ki a lezárások enyhítése mellett. Mindenkinek nehéz ez az időszak, de teljes támogatás nélkül egyre több vállalkozás megy csődbe és a bizonytalanság már tarthatatlan.

Magyarjelen.hu – mihazank.hu

További bejegyzések

Egyedül 60 őrült politikussal szemben az Európai Parlamentben!

Dér Dániel

A Fidesz még könnyebbé teszi a vendégmunkások beözönlését

Dér Dániel

Több támogatást az ételallergiásoknak!

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben