Elég a kötelező maszkviselésből!

A kormánypropaganda szerint mi vagyunk Európa legátoltottabb országa, hova tovább, a harmadik hullámot is “térdre kényszerítettük”. Újabb enyhítések mégsem történtek, sőt, még csak tervben sincsenek, pedig a számok indokolttá tennék azokat.

Hogy lehet az, hogy miközben például Dániában és Norvégiában kb. sehol sem kell már maszkot viselni, addig nálunk továbbra is korlátozások vannak érvényben a boltokban, a fodrásznál, de még a mozikban és koncerteken is? Ez utóbbi kettő különösen érthetetlen, hiszen onnan a kormány kitiltott mindenkit, aki valamilyen okból kifolyólag nem vette fel az oltást, az oltottaknak egymás között mégis kötelező a maszkviselés. De kötelező a tömegközlekedésen is. Nincs is jobb, mint egy 40 fokos buszon maszkkal az arcunkon két-három órát utazni.

Aki félt a vírustól, már amúgy is beoltatta magát, aki pedig nem tette meg, ezután se fogja. Éppen ezért arra kérjük a kormányt, legalább a nyárra való tekintettel függessze fel a kötelező maszkviselést az ország egész területén, hiszen a kánikula miatt megnő a rosszullét esélye azok körében, akik amúgy sem bírják a meleget, másrészt ősszel valószínűleg érkezik a “negyedik hullám”, és az egész vírushisztéria kezdődik elölről. Azt már meg sem említjük, hogy bizonyos amerikai államok eltöröltek mindenféle megkülönböztetést oltott és oltatlan között, hiszen azt világosan látjuk, hogy az Orbán-kormány csakis a külföldiek tekintetében elnéző. Ők egy Eb-jeggyel hozzájuthatnak mindenhez, ami egy magyar számára kizárólag oltási igazolvánnyal érhető el. De erről majd jövő tavasszal mondunk véleményt.

Mi Hazánk Mozgalom

További bejegyzések

Tarthatatlan, hogy a magyarok fizetésük jelentős részét lakhatásra költik

Dér Dániel

Az LMBTQP-propagandafelvonulás helyett a Mi Hazánk ellentüntetését tiltotta be a rendőrség

Dér Dániel

Így buktatta le a Mi Hazánk a végrehajtó maffiát

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben