Diktatórikus eszközökkel nyomják el a gumiipari dolgozókat

A Gumiipari Szakszervezeti Szövetség közleménye szerint továbbra is embertelen körülmények uralkodnak a Continental német multinacionális nagyvállalat makói gumigyárában, ahol ezúttal viselkedési kódexet vezetett be a vezetőség, miközben folyamatosan bocsájtanak el régi, akár több évtizede a gyárban dolgozó kollégákat. A Mi Hazánk Mozgalom a legvisszataszítóbb eljárásnak tartja a munkavállalók ilyen szintű elnyomását, szolidaritásunkról biztosítjuk őket, és lehetőségeinkhez mérten mindent meg fogunk tenni azért, hogy elősegítsük a helyzet mielőbbi jobbra fordulását.

A szakszervezet szerint azokat rúgják ki, akik a februári sztrájkokban részt vettek. A viselkedési kódex bevezetése pedig nem kevesebbet jelent, minthogy írásos engedélyt kell kérniük még ahhoz is a dolgozóknak, hogy egymással beszélgessenek. Aztán azt vagy megadják, vagy nem, de alapesetben nem szólhatnak egymáshoz. Bár a vezetőség ezt munkavédelmi intézkedéseknek hívja, nem nehéz észrevenni, hogy egész más áll a háttérben. Ez már csak abból is kitűnik, hogy még olyan munkahelyi szituációban sem beszélgethetnek, amelyek bizonyíthatóan semmilyen hatással nincsenek a munkavégzésre. Sokak szerint ezzel az intézkedéssel akarják elejét venni, hogy a kialakult helyzetről ne tudjanak beszélni a gyár munkásai. Pedig nagyon is sok mindenről tudnának gondolatokat cserélni, mert éppen most készítik elő a gyárban az új kollektív szerződést, és igencsak félő, hogy azokat a kollégákat fogják elbocsátani, akik részt vettek a korábbi sztrájk szervezésében.Még azt is megtiltják, hogy a szakszervezet konzultáljon a munkavállalókkal, ez pedig már egyértelmű beismerése annak, mire megy ki valójában a játék.

Lantos János, a Mi Hazánk Munkaügyi Kabinetjének elnöke

További bejegyzések

Segítse Ön is ajánlásával a Mi Hazánk képviselőjelöltjeit!

Dér Dániel

Egyedül 60 őrült politikussal szemben az Európai Parlamentben!

Dér Dániel

A Fidesz még könnyebbé teszi a vendégmunkások beözönlését

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben