Csak hét képviselő állt fel a Rongyos Gárda hősi halottjainak emlékére

Bocsánatot kellene kérjenek a magyarellenesség miatt azok a főként tiszás képviselők, akik demonstratívan ülve maradtak ma az Országgyűlésben, amikor a nyugat-magyarországi szabadságharc kirobbanásának 105. évfordulója alkalmából a Sopront és környékét visszaszerző Rongyos Gárda hősi halottjainak emlékére Novák Előd napirend előtti felszólalásában néma főhajtás kért.

A Trianon ellen fellázadt hősökről szóló megemlékezését a Mi Hazánk frakcióvezető-helyettese így zárta: „A Mi Hazánk Mozgalom hiába kezdeményezte a Házbizottságban, hogy a plenáris ülés néma felállással emlékezzen meg a mohácsi vész 500., holnapi évfordulójáról is, a magyar áldozatok egyetlen más frakciónak sem voltak ilyen fontosak. Hiába kezdeményeztünk ugyanígy néma felállást az Észak-Erdély visszatérését eredményező 2. bécsi döntés augusztus 30-ai évfordulója kapcsán (amely holnapután lesz, míg plenáris ülés leghamarabb 10 nap múlva), továbbá a magyarellenesség áldozatairól és a Rongyos Gárda hősi halottjairól is hiába kértünk néma főhajtást az Országgyűlésben, a Házbizottságban nem támogatta ezeket egyetlen más párt sem. Tisztelt Országgyűlés! Én viszont kérem, e beszédem alatt hajtsunk tehát fejet közösen a mai évfordulón a Rongyos Gárda hősi halottjainak emlékére.”

A Mi Hazánk képviselőin kívül kizárólag Lezsák Sándor lánya, Molnárné dr. Lezsák Anna állt fel a néma főhajtásra. Magyar Péter válaszában a Rongyos Gárdára, illetve demonstratív ülve maradásuk okaira nem tért ki, pusztán a mohácsi vész 500. évfordulójáról a Házbizottságban megtagadott, elmaradt megemlékezést pótolta egy néma felállás vezénylésével. Az Észak-Erdély visszatérését eredményező 2. bécsi döntés és a magyarellenesség áldozatai megemlékezés nélkül maradtak.

Videó a megemlékezésről, illetve Magyar Péter válasza:

Mi Hazánk Mozgalom

További bejegyzések

Újabb bankár a kormányban, a globális nagytőke képviselője?

Dér Dániel

Magyarországon a legrosszabb a talajvíz állapota a hasonló adottságú területek közül az egész világon!

Dér Dániel

Az EU-s szabályozás szerint akár 7 forinttal olcsóbb lehetne az üzemanyag – a Mi Hazánk határozati javaslatot nyújt be

Dér Dániel
Adatvédelmi tájékoztatás

Ez az adatvédelmi nyilatkozat elmagyarázza, hogy a mihazank.hu hogyan gyűjti, használja és védi a személyes adatokat a látogatók és felhasználók adatainak védelme érdekében a GDPR (EU 2016/679) rendelet szerint.

Az Ön adatainak védelme kiemelten fontos számunkra. A GDPR előírásainak megfelelően törekszünk annak szabványait támogatni és betartani. A Mi Hazánk Mozgalom lehetővé teszi az Európai Unió lakosai számára a szolgáltatásainak használatát, ezért célunk, hogy megfeleljünk az Európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) előírásainak. További részletekért kérjük, látogasson el az EU GDPR Információs Portálra

1. Az adatkezelő: Mi Hazánk Mozgalom, kapcsolat: [email protected]
2. Gyűjtött adatok: név és e-mail cím (például kapcsolati űrlapok kitöltésekor), IP-cím és böngészőinformációk (technikai naplózás és biztonság), valamint sütik (cookie-k) az oldal működéséhez, funkcionális és statisztikai célokra.
3. Az adatkezelés céljai: kapcsolatfelvétel és üzenetkezelés, a honlap biztonságának és stabil működésének fenntartása, látogatottsági statisztikák készítése.
4. Jogalap: a felhasználó hozzájárulása és jogos érdek, például a weboldal karbantartása és biztonsága érdekében.
5. Adattárolás időtartama: a személyes adatokat csak a szükséges ideig tároljuk, vagy amíg jogszabály előírja; a kapcsolati űrlapon megadott adatokat legfeljebb 12 hónapig őrizzük.
6. Személyes adatok továbbítása: harmadik félnek nem adjuk el vagy bérbe, csak jogszabályi kötelezettség esetén vagy ha alvállalkozót (pl. tárhelyszolgáltatót) veszünk igénybe.
7. Az Ön jogai: hozzáférhet adataihoz, kérheti azok helyesbítését, törlését („az elfeledtetés joga”), adathordozhatóságot, hozzájárulás visszavonását, vagy panaszt nyújthat be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH).
8. Sütik: a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására, funkcionális működésre és látogatottsági elemzésre; részletek a Sütikezelési tájékoztatóban találhatók.
9. Adatbiztonság: minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megteszünk a személyes adatok védelme érdekében a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, nyilvánosságra hozatal vagy megsemmisítés ellen.
10. Kapcsolat: bármilyen kérdés esetén írj nekünk az [email protected] címen.

GDPR