Álszentté és hiteltelenné vált mind a Fidesz-frakció, mind a Tisza-kormány minden, az üzemanyagárak csökkentésével kapcsolatos megnyilvánulása. Csak a Mi Hazánk képviseli következetesen, immár öt éve azokat a követeléseket és javaslatokat, amelyekkel érdemi üzemanyagár-csökkenést lehetne elérni a hazai kutakon.
Az elmúlt öt esztendőben csaknem félszáz olyan közlemény, parlamenti felszólalás és módosító javaslat köthető a Mi Hazánkhoz, amely az üzemanyagok adótartalmának csökkentéséről, a kis benzinkutak életben maradásáról, a MOL és annak NER-hez köthető részvényeseinek horribilis hasznáról, valamint az érintett részvények állami kézbe vételéről szólt.
Az áprilisig kormányzó Fidesz ezeket a javaslatokat rendre lesöpörte az asztalról, semmibe vette, vagy éppen Brüsszelre hivatkozva, bődületes hazugságokkal próbálta megindokolni a sarcolást.
Ezért elfogadhatatlan és megalapozatlan bármilyen követelés a Fidesz-frakció részéről, hiszen éveken keresztül minden lehetőségük megvolt arra, hogy a most megfogalmazott elvárásaikat megvalósítsák.
A Tisza a hangzatos kampányígéretek ellenére még egyetlen érdemi intézkedést sem tett az üzemanyagárak csökkentése érdekében. Magyar Péter ráadásul a Kormányinfón szemrebbenés nélkül azt hazudta, hogy a kormánynak nincs mozgástere.
A Mi Hazánk Mozgalom továbbra is elvárja a kormánytól, hogy hazugságok helyett tegyen érdemi lépéseket. Csökkentse a világrekorder, 27%-os áfát legalább 18%-ra, ahogyan ez egyes tejtermékek és szolgáltatások esetében is lehetséges. Tegyen lépéseket annak érdekében, hogy az adót ne adóztassák meg, vagyis a jövedéki adót ne terhelje áfa. Emellett törölje el azokat a kiskereskedőket sújtó díjakat és különadókat, amelyek az EU-ban egyedül Magyarországon rakódnak az üzemanyagokra.
Ezekkel a döntésekkel intézkedésenként legalább 20–30 forintos, összességében pedig akár 80–100 forintos üzemanyagár-csökkenést lehetne elérni.
Attól a Fidesztől, amely éveken keresztül hazugságokra hivatkozva túladóztatta az üzemanyagokat, az állami kézben lévő részvényeket pedig azok többmilliárdos hasznával együtt saját alapítványainak adta át, elvárjuk, hogy először gyakoroljon önkritikát, és a Fidesz-közeli MOL-érdekeltségek számonkérésével kezdje meg ellenzéki szerepét.
Szajlai János,
a Mi Hazánk Energetikai Kabinetjének alelnöke