Bódvalenke, Csernely, Borsodnádasd után a napokban Fűzérkajatán gyilkoltak meg egy idős embert. Alig több mint egy év alatt ez a negyedik gyilkosság a vármegyében. Jól látszik, hogy tendenciák vannak, az elkövetők erejük teljében lévő emberek, az áldozatok pedig idős nyugdíjasok. Több esetben visszaeső bűnözőkről van szó. A füzérkajatai eset kapcsán olvashattuk, hogy az elkövető nem olyan régen szabadult. Egy korábbi máriapócsi gyilkossággal hozták összefüggésbe, ahol a helyszínen a DNS-ét is megtalálták, azonban a bíróság ezt sem tartotta elegendő bizonyítéknak. A hozzám eljutott információ szerint a gyanúsított nem sokkal a gyilkosság előtt az élettársával is erőszakoskodott, de a rendőrök elengedték. Jól látszik tehát, hogy a magyar igazságszolgáltatási rendszer – nem csak a rendőrség, de az ügyészség és a bíróságok is – képtelen kivonni ezeket az erőszakos embereket a társadalomból. Az elmúlt több mint harminc év liberális szemlélete és törvényei teljesen tönkretették a rendszert, és ezen a Fidesz egy picit sem változtatott.
Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke