Bemutatja miniszterelnök-jelöltjét a Mi Hazánk Mozgalom

Önálló miniszterelnökjelöltet és mind a 106 választókerületben önálló képviselőjelölteket állít a 2022-es országgyűlési választásokra a Mi Hazánk Mozgalom. Ezzel is egyértelművé kívánjuk tenni, hogy sem Gyurcsány Ferenc, vagy embere, sem pedig Orbán Viktor miniszterelnökségét nem támogatjuk. Egyedüli pártként képviseljük a harmadik utat, és állunk szemben mindazzal, ami az elmúlt harminc évben a politikát jellemezte Magyarországon – jelentette be Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese. 

Dúró szerint a rendszerváltás óta a nemzeti vagyont elherdálták, hazánk szuverenitása folyamatosan csökkent, és mindkét nagy politikai tömb a magyarság valódi sorskérdéseit illetően valójában ugyanazt az álláspontot képviseli. Ezért a Mi Hazánk értékelése szerint a balliberális tömb kormányzása Magyarország gyors halálát, a Fideszé pedig annak lassú halálát jelentené.

– Miniszterelnökünk bemutatásának időzítése sem véletlen, sőt, szimbolikus, ma van az évfordulója Horthy Miklós kormányzóvá választásának – mutatott rá Dúró.

Mint mondta, ha a Horthy-korszak 25 évét összehasonlítjuk a rendszerváltás óta eltelt időszakkal, egyértelműen példaképként tekinthetünk arra az időszakra. Felsorolta az akkori rendszer eredményeit, rámutatott, milyen nehéz helyzetben vette át Horthy Miklós az ország irányítását, többek között a spanyolnátha pusztítását és Trianont emelte ki, mégis gazdaságilag felfelé ívelő pályára állt az ország, és pezsgő kulturális életet tudhatunk magunkénak. Továbbá elmondta, nemcsak abban a tekintetben egyedülálló párt a Mi Hazánk, hogy kizárólag ők ápolják a Horthy-korszak örökségét. Eltörölnék a mentelmi jogot, írni-olvasni tudáshoz kötnék a szavazati jogot, az oktatásban az integráció mindenáron való erőltetése helyett a szegregációt választanák, népszavazást tartanának az EU-tagságról. Továbbá hatályon kívül helyeznék a trianoni békeszerződést, és kimondják, létezik cigánybűnözés, de kitiltanák a homoszexuális propagandát is az iskolákból, és az általuk vezetett településeken már földosztásba is kezdtek.

– De nem csak ebben vagyunk egyedülállóak, nekünk van a leghitelesebb miniszterelnökjelöltünk, aki 25 éve ugyanazt képviseli, aki nem más, mint Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere.

– zárta gondolatait Dúró Dóra

.

– Valóban, úgy tűnik, a kétosztatú politikai rendszerben mi vagyunk az egyetlenek, akik valami mást képviselünk, mint akár Fidesz, akár a balliberális tömb. Hiszen azokban az alapvető fundamentális kérdésekben, melyek a legfontosabbak, mindkét oldal nagyon hasonló állásponton van

– kezdte gondolatait Toroczkai László.

 

Ilyeneknek nevezte a többi között a külpolitikát, az EU-s és NATO-s tagságunk megítélését, a multinacionális cégekhez való viszonyukat, hogy előnyben részesítik őket a magyar kis- és közepes vállalkozásokkal szemben.

– De azt is látjuk, hogy nem csak ezekben. Jelenleg egy olyan pandémia zajlik a világszerte, ami egy új világrend kialakításához vezet. Ezt ma már Magyarország külügyminisztere ugyanúgy elismeri, mint a Világgazdasági Fórum első embere, Klaus Schwab. Akár a Fidesz, akár a balliberális ellenzék ebben a kérdésben is ugyanazt a bénultságot képviseli, amely azoknak a pénzembereknek az érdekeit szolgálja, akik most rendkívüli módon meggazdagodnak

– érvelt a Mi Hazánk miniszterelnökjelöltje.

Miközben – mint fogalmazott – az emberek milliói el fognak szegényedni. Az államok pedig olyan adósságba verik magukat, amelyhez hasonló a ’90-es évek elején az elsikkasztott rendszerváltás idején adódott, az államadósság az elmúlt hónapokban az 1995-ös szintre emelkedett. Toroczkai szerint, ha továbbra is a lezárások felé tereli a kormány az állapotokat, akkor az államadósság olyan magasra szökik, amelyet nem csak a gyermekeink, hanem az unokáink is nyöghetnek.

– Ez jelenleg a legfontosabb, ez most már egy szuverenitási kérdés, tehát nem a vírusról van elsősorban szó, hiszen mi sem orvosok, szakemberek nem vagyunk. Hanem arról, hogy Magyarország elveszíti a függetlenségét, ezért is látjuk fontosnak, hogy a két nagy opcióval szemben, amelyek ebben a kérdésben is ugyanazt képviselik, legyen egy harmadik választási lehetőség

– zárta mondandóját Toroczkai László.

További bejegyzések

Egyedül 60 őrült politikussal szemben az Európai Parlamentben!

Dér Dániel

A Fidesz még könnyebbé teszi a vendégmunkások beözönlését

Dér Dániel

Több támogatást az ételallergiásoknak!

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben