Ugyanis elszomorítóan negatív számok érkeztek az iparról, amire a kormány építette hazánk gazdaságát.
4,6 százalékkal volt kisebb a magyarországi ipari termelés idén augusztusban, mint egy évvel korábban. Ez a szám azért teljesen abszurd, mert a kormány az elmúlt években kizárólag erre a szektorra alapozta hazánk gazdasági teljesítményét. A külföldi akkumulátorgyárakra és autóösszeszerelő üzemekre sok ezer milliárdos támogatásokat nyújtott a kormány adófizetői pénzből, mely mára kiderült, hogy ablakon kidobott pénz volt, holott helye az lett volna bőven.
Miután a kormány által erőltetett gazdasági irány sehova nem vezet, így mára bizonyosságot nyert, hogy a Mi Hazánk által szorgalmazott koncepciót kell alapul venni a gazdasági irány kijelöléséhez és a külföldi multik helyett végre hazánk erősségeire, a magyar agráriumra és az erre épülő feldolgozóiparra, a magas hozzáadott értékű termékekre kell építeni hazánk önálló nemzetgazdaságát.
Mi nem csak beszélünk – már el is kezdtük megvalósítani a programunkat, amikor az itthon termelt és előállított portékáknak teremtettünk keresletet azzal, hogy útjára indítottuk a Hazai Vásárt, mellyel itthon és a Hungulf Expót, mellyel az Európai Unión kívül kerestünk és már találtunk is piacot.
Dócs Dávid,
a Mi Hazánk alelnöke