Az aktualitásokra való reagálás jegyében kerül megrendezésre a XXI. Trianon Felvonulás

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom idén is megrendezi – a Mi Hazánk társszervezésében – az immáron hagyományosnak mondható Trianon Felvonulását, mely minden évben a nemzeti oldal egyik legmeghatározóbb rendezvénye. Idén azonban nem a megszokott formában találkozunk vele. Új útvonal, de a régi átélés jellemzi majd a gúnyhatárok ellen való tiltakozó rendezvényt. 

A Felvonulás a megszokottaktól eltérően most nem a Városligetből indul, sőt nem is Pesten kerül megrendezésre, hanem Budán tartatik meg, s az ukrán nagykövetség elől indulva kezdi meg harmadik évtizedét. A Felvonulás idén a Mi Hazánkkal közös rendezvényként kerül megszervezésre, s az elmúlt évek gyakorlatától eltérő lebonyolítás az aktualitások miatt lesz ily módon.

A HVIM bejelentette, hogy ezen évtől kezdődően a Trianon Felvonulás azon nagykövetségeknél fog zajlani, melyek országai a legerőteljesebb hátrányos megkülönböztetést végzik a magyar kisebbséggel szemben, akik a legsovinisztább viselkedést mutatják. Nem tűrhetjük, hogy a trianoni utódállamok a területek – hozzájuk képest mondhatjuk – őslakosságát megnyomorítsák, jogaiktól megfosszák.

További részletek hamarosan várhatóak, de már most vésse be mindenki a naptárába az időpontot: 2022. 06. 04. 15:30. Ne feledd: gyülekező az ukrán nagykövetség előtt lesz, a beszédek elhangzása után onnan történik meg az átvonulás az Istenhegyi úton keresztül a Szent László templomhoz, ahol gyertyagyújtással való megemlékezés következik Trianon és az orosz-ukrán háború áldozataira.

Az felvonulás facebook eseménye itt érhető el.

(Szent Korona Rádió) 

További bejegyzések

Segítse Ön is ajánlásával a Mi Hazánk képviselőjelöltjeit!

Dér Dániel

Egyedül 60 őrült politikussal szemben az Európai Parlamentben!

Dér Dániel

A Fidesz még könnyebbé teszi a vendégmunkások beözönlését

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben