Autonómiát Kárpátaljának! – Tüntetett a Mi Hazánk

Kárpátalja autonómiáját, illetve Ukrajna feltétel nélküli uniós tagságának elutasítását követelte a Mi Hazánk csütörtökön Budapesten, a Külügyminisztérium épületének szomszédságában tartott demonstráción.

Toroczkai László, a párt elnöke hangsúlyozta: ha a háború következményként újrarajzolják Ukrajna határait, akkor vegyék figyelembe, hogy Kárpátalja lakossága 1991-en egy népszavazás alkalmával a terület autonómiáját támogatta!

Ennek a népszavazásnak az eredményét azóta is figyelmen kívül hagyja a mindenkori ukrán kormányzat, de a magyar kormányok sem emeltek szót a kárpátaljaiakért – mondta.

A politikus úgy vélekedett, hogy Ukrajnát „adományokból”, lengyel, orosz és magyar területekből rakták össze.

A politikus szerint Magyarországot, ahogy az 1999-es Szerbia elleni hadművelet idején, ma is csak golyófogónak használná a NATO, ezért azt követelik, hogy az ország maradjon ki a konfliktusból.

Torockai László úgy vélekedett, hogy miközben a Donbaszban az ukránok gyilkolták a civil orosz lakosságot, az oroszok humánus módon próbálnak viselkedni az ukrán városokban.

Novák Előd, a párt alelnöke hangsúlyozta, hogy a Mi hazánk nem támogatja a magyarellenes Ukrajna feltétel nélküli befogadását az Európai Unióba, illetve az Oroszország elleni szankciókat sem. Ukrajna területi integritásának hajtogatása helyett a kormánynak inkább azt kellene megakadályoznia, hogy a kárpátaljai magyarokat golyófogónak használják az ukránok – fűzte hozzá.

Ukrajna felvétele az Európai Unióba óriási gazdasági terhet jelentene, és Magyarország magára vonná Oroszország dühét is. A szankciók miatt pedig máris emelkednek az árak és ellátási zavarok is várhatóak – mondta a Mi Hazánk alelnöke.

A párt államfőjelöltje, Popély Gyula azt mondta, hogy az ukrán állam területi sérthetetlenségéhez semmilyen magyar nemzeti érdek nem fűződik.

(MTI)

 

További bejegyzések

A Mi Hazánk egyetlen párttal sem kötött koalíciós megállapodást!

Dér Dániel

Ne ködösítsen tovább a kormány a vitnyédi migránstábor körül!

Dér Dániel

Orbán/Toroczkai vita: „5 billió (!) forintot költ a nép élelmiszerre, amit Önök a multiknak adnak!”

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben