Akár örökre fenntartaná a kormány a veszélyhelyzetet, most már az Országgyűlés nélkül is!

A kormány kedd éjjel benyújtotta a „gránitszilárdságú” Alaptörvény tizenötödik módosítását, melyből kikerülne az a pont, hogy a kormány csak meghatározott időre rendelheti el a veszélyhelyzetet, a döntést pedig az Országgyűlésnek kétharmados többséggel kell jóváhagynia.
A demokratikus egyensúly és fékek kiiktatásával a jövőben ez már az Országgyűlés kihagyásával és határozatlan ideig is lehetséges lesz.

Magyarul a törvényhozó kontrollt és a kétharmados többséggel történő meghosszabbítást is mellőzné ez a módosítás. A Fidesz akár kisebbségi kormányként is fenntarthatná a rendeleti úton történő kormányzást.

A Mi Hazánk Mozgalom a veszélyhelyzet, vagyis a fékevesztett kormányzás azonnali megszüntetését követeli! A rendeleti kormányzással a Fidesz számtalan alkalommal visszaélt, ezért határozottan elutasítjuk, hogy a jövőben is fenntartsa és még meg is könnyítse ezen jogköreit a kormányfő.

Dócs Dávid,
a Mi Hazánk alelnöke

További bejegyzések

A Mi Hazánk kiáll a települések önrendelkezése és a helyi emberek véleménye mellett!

Dér Dániel

Megbecsülést az önkormányzati dolgozók részére!

Dér Dániel

A Mi Hazánk őszinte részvétét fejezi ki Ferenc pápa halála miatt

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben