A Mi Hazánk utánajárt, hogy “mi folyik Gyöngyösön”

Egy elkeseredett anyuka, Marianna tette közé a Facebookon, hogy amíg fia az induló járatra várakozik, napi szinten zaklatja egy fiatalember a gyöngyösi buszpályaudvaron.

Az eset kapcsán Dócs Dávid, a Mi Hazánk alelnöke tartott sajtótájékoztatót. Ismert, hogy Monoron pedig egy 73 éves áldozat vesztette életét, amikor egy 20 éves “fiatal” rátámadt. Ez utóbbi bűncselekmény miatt a mozgalom vonulást tart június 13-án.

“Egy édesanya közösségi oldalán adott hangot az esetnek, miszerint kamasz autista fiát a gyöngyösi autóbusz állomáson kéregetők tartják félelemben, megfenyegették, s már több tízezer forintot zsaroltak ki tőle. Miután erre fény derült, az anyuka feljelentést szeretett volna tenni, de a rendőrségről egyszerűen elhajtották.”

Csak a szokásos, megy a körbemutogatás és a mismásolás.

A nagy port kavart eset kapcsán a rendőrség is jobban odafigyel az egyre romló közbiztonságra, ami mára inkább már csak “közbizonytalanság”. – tette hozzá Dócs.

Az elmúlt hetekben ugyanitt egy többgyermekes édesapát vertek meg kéregetők gyermekei és felesége szeme láttára.

A Mi Hazánk egyre aggasztóbbnak találja a helyzetet, nagyon úgy fest, hogy az àllam sok esetben már nem képes ellátni a feladatát, erről tanúskodnak a naponta felbukkanó esetek is, ahol a sértettek segítség, az elkövetők pedig büntetés nélkül maradnak.

A Mi Hazànk nem a politikai babérokért emelte fel szavát, hiszen azt már igyekeztek learatni mások érdemtelenül, gondolok itt a térség fideszes orszàggyűlési képviselőjére, vagy a baloldali városvezetésre, akik a probléma gyökerének elvágása helyett csak eseti, látszat intézkedéseket tettek, mi viszont valódi megoldásokat, rendet és biztonságot szeretnénk, nem csak Gyöngyösön, hanem az egész országban!

Ezt elsősorban alkalmas, politikai kényszertől mentes, magas szakmai tudással rendelkező rendvédelmi vezetőkkel és a közrend fenntartására elkötelezett, megbecsült, megfizetett, és béklyó nélküli rendőri állománnyal szeretnénk elérni.
Addig is a Mi Hazánk kiáll minden bajba jutott honfitársáért, hiszen “minden magyar felelős minden magyarért”! – zárta gondolatait Dócs Dávid.
Magyarjelen.hu

További bejegyzések

Segítse Ön is ajánlásával a Mi Hazánk képviselőjelöltjeit!

Dér Dániel

Egyedül 60 őrült politikussal szemben az Európai Parlamentben!

Dér Dániel

A Fidesz még könnyebbé teszi a vendégmunkások beözönlését

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben