A Mi Hazánk Mozgalom tiltakozik a román bírósági döntés ellen, amit a napokban hoztak a két székelyföldi vármegyés vezető ügyében – jelentette ki Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke. 

Toroczkai szerint úgy tűnik,

rájuk az sem vonatkozik, amely még a köztörvényes bűnözőkre is érvényes. Nem helyezték őket feltételesen szabadlábra, annak ellenére, hogy kifogástalan és jó magaviseletet tanúsítottak.

– Teljesen nyilvánvaló, hogy Romániában egy koncepciós ítélet született, melynek az a célja, hogy a teljes erdélyi magyarságot megfélemlítsék – mutatott rá a pártelnök.

Az egészet egy lehallgatott kocsmai beszélgetésre, hamis tanúkra és néhány szilveszteri petárdára alapozták, fogalmazott Torockzai. Aki szerint a magyar kormánynak már többször be kellett volna avatkoznia az ügybe, be kellett volna kéretnie Románia nagykövetét, nemzetközi fórumok elé kellett volna vinnie Szőcs Zoltán és Beke István ügyét. Ezért felszólítják kormányt újra,

mert a Mi Hazánk elfogadhatatlannak tartja az ítéleteket és követeli a székely fiúk szabadon bocsájtását.

Forrás: elemi.hu

(A fotón a Mi Hazánk elnöke, még 2018-ban, már akkor hasonló követeléseket fogalmaztak meg Románia nagykövetsége előtt)

 

X