A Mi Hazánk sikere a gyermekvédelmi népszavazás, ám csak félmegoldás: itt a mi öt kérdésünk is

A Mi Hazánk saját sikerének tekinti a gyermekvédelmi népszavazást, hiszen ezekre a problémákra akcióinkkal és javaslatainkkal mi hívtuk fel a társadalom figyelmét, ugyanakkor nem állhatunk meg félúton. Itt is a szokásos fideszes félmegoldással találkozhatunk ugyanis: minden józan gondolkodású ember egyetért ezekben a kérdésekben, ám az intézkedések nem elegendőek a megfelelő védelemhez.

Akár a homoszexuális propaganda iskolai tiltásáról, akár a médiatartalmak korlátozásáról van szó: a Mi Hazánk volt a pártok közül az első, amely a gyermekek védelme érdekében történt fellépést sürgette, sőt jogszabálymódosítást is kezdeményeztünk már több mint két éve, amit akkor (lehet, hogy még Szájer József sugalmazására) a Fidesz is elutasított. De támogatni is jobb későn, mint soha. Örülünk, ha a kormányban meggyengült a homoszexuális lobbi.

Ugyanakkor a szexuális deviáns propaganda visszaszorításához és tilalmának érvényesítéséhez elengedhetetlennek tartjuk, hogy a Büntető Törvénykönyv az orosz modell szerint büntetéssel is sújtsa a tilalom megszegőit – erről teljesen megfeledkezett a kormány, így pedig nem sok foganatja lesz a tilalomnak. Fontos lenne az is, hogy a szexuális deviáns propaganda ne csak a kiskorúak irányában, hanem a társadalom egésze tekintetében is legyen tiltott.

A faltörő kos szerepét továbbra is vállalva azt kezdeményezi a Mi Hazánk, hogy ne végezzen félmunkát a kormány, a gyermekvédelmi kérdéseket egészítsük ki az alábbiakkal:

1. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeket hosszú távon ismeretlen hatású vakcinákkal beoltsanak?
2. Támogatja-e Ön, hogy közintézményekre szivárványos zászlót tűzzenek?
3. Támogatja-e Ön, hogy Magyarországot nagykövetként pedofilok is képviselhessék?
4. Támogatja-e Ön, hogy a még meg nem született gyermekek élethez való jogát a magzatok szívhangjának meghallgatása nélkül korlátozzák?
5. Támogatja-e Ön, hogy a szexuális devianciákat utcai felvonulásokon is népszerűsítsék?

A Mi Hazánk elvárja a kormánytól, hogy ezekre is adjon érdemi választ – a gyermekek védelme érdekében.

Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese

További bejegyzések

Dr. Borvendég Zsuzsanna: országjárásba kezdek

Dér Dániel

A Mi Hazánk 10 programpontja az anyáknak

Dér Dániel

Antiglobalista tüntetést szervez a Mi Hazánk

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben