A Mi Hazánk kiáll az Alföldi Kohászati és Gépipari Zrt. dolgozóiért

Végelszámolás alatt az orosházi Alföldi Kohászati és Gépipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A cég az összes dolgozóját elküldte, ezzel 150 családot taszítva a kilátástalanságba. Ennek kapcsán tartott a gyár épülete előtt sajtótájékoztatót a Mi Hazánk Mozgalom három képviselője: a párt munkaügyi kabinetének elnöke, Dorogi György, aki e mellett Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzatának képviselője, Földesi Mihály Békés Megyei Önkormányzatának képviselője, valamint Schultz Gábor, Békés 4.sz. választókerületének elnöke.

A sajtótájékoztatót Földesi Mihály nyitotta meg, aki szerint azért indokolt két megye képviseletében megjelenni, mivel Orosháza, mint a Viharsarok legiparosodottabb városa az egész délkeleti régiónak ad munkát. Az iparvárosváros profilját erősítette a 71 éves múltra visszatekintő AKG Zrt. is.

Földesi Mihály, önkormányzati képviselő

Földesi kiemelte, a cég fő tevékenysége a kohászat, azon belül is a vaskohászati szakágazat. Öntészet szempontjából is meghatározó. Több évtizedes tapasztalattal rendelkezik az acélöntvények, gépi berendezések, szerelvények és fémtömegcikkek gyártásában. A vállalkozás acélöntödével, CNC forgácsolástechnológiával és szerelõ üzemmel rendelkezik.

Ezt fontos megemlíteni, mivel a menedzsment azt állította, azért van szükség a végelszámolásra, mivel “nincs munka”, pedig “ők mindent megtesznek a gyár megmentése érdekében”.

“De kérdem én, mi is itt a valóság? Mikor az Egyiptomi Nemzeti Vasúttársaság 700 vagon gyártására ad megrendelést a Dunakeszi Járműjavító kft. részére? Én úgy gondolom, ha ez a menedzsment igazán kereste volna a munkát és valóban meg akarta volna menteni a gyárat, akkor el tudta volna érni, hogy az ő profiljába vágó dolgokat letudják itt gyártani. De vajon akarták-e ezt? Megtettek-e mindent ennek érdekében?”

– teszi fel a kérdést Földesi, aki szerint ez után válik igazán érdekessé a történet, hiszen a pályázatot elnyert Dunakeszi Járműjavító kft. 90%-át értékesítették, méghozzá egy orosz polgárnak. Ez azért is említésre méltó, mivel 2018. december 1-én az AKG-t is felvásárolták, méghozzá egy bizonyos SPS Trading Kft. A cég egyébként ingatlanok értékesítésével foglalkozik, viszont a tulajdonosi szálak itt is Moszkváig nyúlnak, ami már két orosz szál egy történetben.

Földesi szerint már ezekből a jelekből legalább gyanakodnia kellett volna a városvezetésnek.

Schultz Gábor, választókerületi elnök vette át a szót, aki a térség képviselőjeként Dél-Békés helyzetéről beszélt:

“Korábban jól működő, 150 embernek munkát, 150 családnak megélhetést adó gyár zárta be kapuit. Dél-Békés amúgy is nehéz helyzetben van, ezért különösen elszomorító az a tény, hogy egy újabb, értéket előállító cég termelése állt le végleg.”

Schultz Gábor, választókerületi elnök

Schultz szerint se a városvezetés, se a térség megválasztott országgyűlési képviselője nem képviseli a helyiek érdekeit. Ő személy szerint azt tapasztalja, hogy többen bejelentkeznének a pozíciókért, ám érdemi munkát már egyik oldal sem szeretne végezni. Ezért tartja szükségesnek, hogy a Mi Hazánk Mozgalom felemelje a hangját. Azt reméli, a nyilvánosság segítségével a munkások hangját olyan szintre tudják emelni, ahol már azok is meghallják, akik érdemi lépéseket tehetnének a gyár megmentéséért.

“Nem csak az AKG Zrt.-n szeretnénk segíteni, hanem biztosítanánk, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak elő a térségben”

– tette hozzá.

Dorogi György, a munkaügyi kabinet elnöke elárulta, a dolgozók keresték fel a gyár bezárása kapcsán.

“Sajnos ez a megkeresés már a 24. óra után érkezett, így a tömeges elbocsátásokat nem tudtuk megakadályozni. Ebben a gyárban precíziós öntés zajlik, ami nagyon különleges technológiát igényel. Nincs másik az országban. Abban a pillanatban, amint ezt a zárat bezárták, az ágazatot gyakorlatilag ki is végezték.”

– mutatott rá.

Dorogi György, a munkaügyi kabinet elnöke

Ezt követően feltette a sokak fejében megfordult kérdést: Hogy lehet az, hogy 70 évig senki sem tudta bezáratni és felszámolni a gyárat, az SPS Trading Kft.-nek ez mégis sikerült? Mint mondta:

“Itt kezdődik a dolgok érdekessége, mégpedig az önkormányzat felelőssége. Ez a gyár 70 évig úgy működött, hogy a földterület, melyen tevékenységét folytatta előbb állami, majd önkormányzati tulajdonban volt. Viszont ez az új kft., ami megvásárolta (az AKG Zrt.-t), ez valamilyen okból kifolyólag lehetőséget kapott arra az önkormányzattól, hogy ezt a néhány hektárnyi földet is megvegye.”

Szóbeszédek szerint a gyár egyébként már lassan teljesen kiürül, mivel “elhordanak mindent, ami mozdítható”. (A sajtótájékoztató alatt érkezett egy méretes kamion, méghozzá üresen, ami vélhetőleg jól megpakolva távozott később. Termelés régóta nem folyik az üzemben, így csak mást vihetett el – a szerk.) Dorogi ezzel kapcsolatban elmondta, ha ez valóban így van, akkor sincs minden veszve, hiszen

“az épület, a termelőeszközök közel sem jelentenek akkora értéket, mint azok az engedélyek, melyek ki vannak adva erre a gyárra.”

A Mi Hazánk politikusa az SPS Trading Kft. kapcsán rámutatott, a cég a közelmúltban új tevékenységbe fogott, ami nem más, mint a napelem parkok. Mivel 70 évnyi kohászat igencsak megterheli a talajt, így valószínűleg a gyár helyén nem lakópark, hanem napelem park létesül majd. Azonban szerinte még nem veszett az ügy: “A gyár még megmenthető, és a legnagyobb hír, hogy lenne is rá vevő. Van olyan külföldi, vagy akár magyar vevő, aki szeretné ezt a gyárat tovább üzemeltetni. Akik hajlandóak lennének megrendelésekkel ellátni, és egy dolgot ne felejtsünk el: ez egy részvénytársaság. Itt részvények adás-vételével lehet a többségi tulajdont megszerezni.” Hozzátette:

“Azt gondoljuk, hogy egy ilyen gyár megmentése kulcsfontosságú abban az időszakban, amikor tízezrek veszítették el a megélhetésüket a koronavírus járvány miatt. Amikor százezer család nem tudja a jövőjét elképzelni, komplett iparágak mennek tönkre, akár a vendéglátás, szállodaipar, szórakoztatóipar, akkor 150 ember igenis nagyon sok.”

Dorogi felidézte a kormány ígéretét, miszerint senkit nem hagynak az út szélén, hogy minden élet számít.

“Ha minden élet számít, akkor minden munkahely is számítson. Vizsgáljuk meg azt, hogy az önkormányzatnak milyen összefonódása, milyen érdeke lehet abban, hogy ezt a területet értékesítették, vizsgáljuk meg azt, hogy ez miért történt meg, és derítsük ki, hogy miért nem hajlandóak egyezkedni azokkal a befektetőkkel, akik újraindítanák ezt a gyárat”

– tette hozzá.

Rámutatott, a gyárat végelszámolással, nem felszámolással akarják megszűntetni, ami azt jelenti, hogy a tulajdonosi kör döntött úgy, nincs többé szükség az AKG Zrt.-re. Dorogi szerint ez annyiban jó hír, hogy ez egy hosszú, elhúzódó folyamat. Ez idő alatt az újdonsült befektetők még kivásárolhatják a régi tulajdonosok részvényeit, és akkor újraindulhat a termelés, megmentve ezzel 150 családot a kilátástalanságtól. A politikus szerint ezzel a legnagyobb probléma, hogy jelenleg a vezetőség erre esélyt sem akar adni.

“Mi azonban nem hagyjuk annyiban a dolgot. Létrehoztunk egy ügyvédekkel, munkaügyi jogászokkal fölszerelt szakcsoportot, mely semmi mással nem foglalkozik a következő hetekben, mint hogy az AKG Zrt. ügyet teljes egészében felderítse. Meg fogjuk keresni az önkormányzatot, a térség országgyűlési képviselőjét, a polgármestert, megpróbálunk kapcsolatba lépni a gyár menedzsmentjével, hogy az önök kérdéseire válaszoljanak”

– ígérte Dorogi. Zárásként hozzátette:

“A mi felhatalmazásunkat önök adják meg. Az a 150 ember, akitől most elvennék a megélhetését. Mi minden tőlünk telhetőt megteszünk és szavunkat adjuk, nem hagyjuk ezt annyiban.”

Magyarjelen.hu

Kapcsolódó: https://magyarjelen.hu/a-mi-hazank-kezdemenyezesenek-alairasat-keri-tibi-atya/

 

 

További bejegyzések

A Fidesz még könnyebbé teszi a vendégmunkások beözönlését

Dér Dániel

Több támogatást az ételallergiásoknak!

Dér Dániel

Sem Netanjahu, sem Zelenszkij kedvéért ne keverje bele a kormány Magyarországot egy világháborúba!

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben